Mi más lehetne a "svájci-magyar barátság" alapköve, mint a zsidómentés – legalábbis Balog szerint

Mi más lehetne a "svájci-magyar barátság" alapköve, mint a zsidómentés – legalábbis Balog szerint

Emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között, és nem működik a gazdaság és az üzleti élet sem – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.

Balog Zoltán a Svájci-magyar barátság – kultúra és hagyományok Európa szívében című rendezvénysorozat eseményén felidézte: a nyolcvanas években a német ajkú református egyházközség lelkészeként került először kapcsolatba a Magyarországon élő svájciakkal. Megismerte Raymonde Berthoud-t, aki a második világháború alatt a Svájci Vöröskereszt budapesti irodájában dolgozott és zsidó embereket mentett meg.

Raymonde Berthoud ezért – első svájci állampolgárként – 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át Orbán Viktor miniszterelnöktől – mondta a miniszter.

Hírdetés

Balog Zoltán a Svájci Egyesület 25., a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara 20. és a Svájci Üzleti Klub 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt a reformáció 2017-ben esedékes 500. évfordulójáról is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyarországi reformáció sokkal inkább Svájchoz kötődött, mint Németországhoz.

A tárcavezető az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemmel kapcsolatban is hangsúlyozta Svájc szerepét. Az ország nemcsak anyagilag támogatja az intézményt – mondta -, hanem svájci professzorok is rendszeresen ellátogatnak Magyarországra és előadásokat tartanak az egyetemen, erősítve a két ország közötti barátságot.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »