Mi lesz, ha a békésnek mutatkozó muszlimok is fegyvert fognak ránk?

Európa iszlám részről történő meghódítási kísérletei azt mutatják, hogy a békésnek mutatkozó iszlámok sem bizonyultak sokszor különbeknek a harcos iszlamistáknál.

Magyar Menedék - Tepe

Amint a Magyar Idők mai számában olvassuk, a Magyar Iszlám Közösség imámja, Kovács Miklós Ahmed kijelentette: „Nincs olyan ember, aki azt szeretné, hogy a beleegyezése nélkül telepítsenek idegeneket a szomszédjába. Viszont a hazai muszlimok nem tudnak megfeledkezni arról sem, hogy szerintük Magyarországon a menekültválság kezdete óta érezhetően megnőtt az idegenellenesség, amit tovább erősítenek a kampányplakátok.”

Nesze semmi, fog meg jól. Mintha a nyilatkozó nem is itt élne. Az idegenellenességet az idegenek okozzák, nem pedig a magyar kormány által kibocsátott kampányplakátok.

„Hazánk nem célország a bevándorlók számára, a migránsok nem akarnak itt élni. Emiatt indokolatlannak tartjuk a népszavazást, és azt tanácsoljuk közösségünk tagjainak, hogy tartózkodjanak az azon való részvételtől” – folytatódott a kétségbeejtő ostobaságról tanúskodó hivatalos imámszöveg. Ám a csattanó ez volt:

„Ha mégis befogadás történne, csak ellenőrzött, s az országnak hasznos menekülteket várnánk mi is. Nekünk sem hiányoznak a szélsőséges muszlimok, akik nem akarnak beilleszkedni.”

Nos, aki csak egy kicsit is ismeri a török félhold hazai árnyékát, tudja, hogy a hódító muzulmánok eleinte fegyvertelen turistáknak álcázták magukat, majd egyszer csak előrántották fegyvereiket és mindenütt lemészárolták a várőrséget.

Nem állítjuk ezzel ugyan azt, hogy minden egyes jelenleg hazánkban tartózkodó muszlim ugyanezt tenné ma is, de hát a népi bölcsesség mégis azt mondja, hogy a róka, ha baromfiólba kerül, nem hagyja élve az ott talált szárnyasokat. Jobb félni, mint megijedni, tehetnők még hozzá. Értse, aki érteni tudja…


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »