Mi az: se nem polgári, se nem konzervatív, se nem keresztény?

Viszont cserébe aljas, hazug és korrupt.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, parlamenti képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Fidesz mindent maga alá seper, amiben pénz van. Ide sorolta a szerencsejáték-ágazat Andy Vajna kezébe juttatása, a földprivatizáció, a trafikrendszer kialakítása, a teljes közszolgálati és a kereskedelmi média tulajdonának megszerzését, és persze a közpénzből létrehozott teljesen új, Habony Árpád fémjelezte médiabirodalom megalapítását, amit teljes egészében állami hirdetésekkel tartanak fenn.

Mirkóczki Ádám szerint jól mutatja a Fidesz sporthoz való hozzáállását, hogy a sportszövetségek irányítását is átvette a Fidesz, szerinte

„a Fidesz mindent maga alá söpör, amiben pénz van, a kormánypártot pedig a lopás, a korrupció, és a pénz mozgatja.”

De emlékeztetett a Fidesz hatalomtechnikai módszereire is: akár az alkotmánybíróság, akár a Polt Péter vezette ügyészség, akár a Tállai András-féle NAV kapcsán is ugyanezeket mondhatjuk el.

Mellettük hab a tortán a Habony Árpád és Rogán Antal nevéhez köthető letelepedésikötvény-biznisz, ami fekete pénzek milliárdjait juttatja a Fidesz közeli holdudvarhoz.

Hírdetés

Szerinte, aki ma ezt a politikát szeretné megállítani, azok ellen az elmúlt 26 éve nem látott karaktergyilkosság indul – emlékeztetett a Habony-féle szennymédia válogatott hazugságaira.

Mirkóczki szerint ma a Fidesz ma úgy tekint az országra, mintha az a saját tulajdona lenne, a Fidesz politikája pedig

„se nem polgári, se nem konzervatív, se nem keresztény, hanem egyszerűen egy velejéig aljas, hazug és korrupt politika”

A Jobbik célja ezzel szemben az, hogy jobbá tegye a magyar közéletet, és minden olyan társadalmi csoportot képviseljen kortól, nemtől, vallástól és pártpolitikai ideológiáktól függetlenül, amely egy élhető Magyarországot szeretne, akiknek a Jobbik vissza akarja adni az országot – mondta a szóvivő, aki kérdésre megjegyezte, számukra ezt jelenti a néppártosodás, nem pedig politikai prostitúciót.
  


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »