Meztelen emberek szállnak meg egy parkot

Hivatalos nudista parkot alakítanak ki Párizsban, miután a városi tanács hétfőn megszavazta az erről a Zöldek által beterjesztett határozati javaslatot.

A park már következő nyáron várhatja a vendégeket. Két lehetséges helyszín is szóba került, két fás külvárosi régióban, a Bois de Boulogne és a Bois de Vincennes területén.

A nudizmus népszerű a párizsiak körében, de a nyilvános meztelenség – ha nem egy külön erre kialakított területen történik – tiltott, és akár 15 ezer eurós (4,6 millió forintos) bírság vagy egy év börtönbüntetés is járhat érte.

Jelenleg mindössze a francia főváros 12. kerületének egyik uszodájában, hetente három alkalommal, este kilenc óra után engedélyezett a nudizmus, a naturisták azonban nagyobb területet igényelnek, ahol ruháiktól megszabadulva szervezhetnek találkozókat.

A párizsi nudisták egyesülete gyakran bérel ki bowlingklubokat vagy gyógyfürdőket, hogy magánrendezvényeket szervezhessen tagjai számára.

Bruno Julliard alpolgármester szerint a parknak jó helye lenne “egy tó közelében, szabályozott környezetben, hogy ne merüljön fel a közrend megzavarásának lehetősége.””

David Belliard, a városi tanács zöldpárti frakciójának társelnöke szerint a nudisták száma emelkedőben van, de a leendő nudistáknak eddig sehol sem akadt Párizsban hely, ahol gyakorolhatták a meztelenséget. Franciaországban közel kétmillióan nudisták.

Julliard szerint az ország a nudista turisták elsőszámú célpontja a világon, hiszen több mint száz nudista strand és számos kemping várja őket.

A meztelenkedésre szolgáló szabadtéri hely kijelölésével Párizs olyan európai nagyvárosok példáját követi, mint Berlin, München vagy Barcelona.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Gérard Depardieu szerint Franciaországot idióták lakják, Putyin pedig egy “igaz ember”Hiába könyörgött, meztelenre kellett vetkőznie az utcán a tininekRovatok: KülföldTelepülés: FranciaországCímkék: külföld, Franciaország, nudisták, nudizmus, meztelenség, hivatalosForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »