Messze a céltól a NATO tagországai

Messze a céltól a NATO tagországai

Noha becslések szerint idén hosszú évek után ismét komolyan vehető mértékben növekedhetnek a védelmi célú kiadások a NATO Egyesült Államokon kívüli tagországaiban is, az elvárásokhoz képest még így sem túl rózsás a helyzet – derül ki az Észak-atlanti Szövetség számaiból.

A NATO által kiadott adatok szerint továbbra is mindössze öt olyan ország található a szövetségben, ahol a védelmi célú kiadások aránya eléri a központilag elvárt 2 százalékos részesedést a GDP-hez képest. A 2016-ra vonatkozó előrejelzések szerint a rangsort természetesen az Egyesült Államok vezeti 3,61 százalékos aránnyal, őket Görögország (2,38 százalék), az Egyesült Királyság (2,21 százalék), Észtország (2,16 százalék) és Lengyelország (2 százalék) követi.

Érdekesség, hogy az amerikaiak után a második legnagyobb aktív állománnyal rendelkező törökök sem érik el a 2 százalékos határt, és mindössze a hetedik helyen állnak.

Ígéretek már vannak

Magyarország az 1,01-es GDP-arányos ráfordítással a 27 országból mindössze a 22. helyet foglalja el, Kanadát, Szlovéniát, Spanyolországot, Belgiumot, Luxemburgot, valamint az állandó hadsereggel nem rendelkező Izlandot megelőzve.

A magyar kormány egyébként korábbi vállalásainál nagyobb ígéretcsomaggal készült a NATO-csúcsra, a védelmi büdzsét ugyanis nem 2022-ig tervezik emelni a GDP 1,4 százalékára, hanem 2026-ig 1,8 százalékra. A kormány a megromlott nyugati (amerikai) kapcsolatai javítására is igyekszik felhasználni a honvédséget, illetve annak szövetségi szerepvállalását: ilyenformán az Iszlám Állam ellen harcoló kurd erők kiképzését és őrzés-védelmét célzó erbíli missziót, illetve a balti államokba 2017-től visegrádi együttműködésben (Oroszország elrettentésére) küldendő rotációs század felajánlását követi.

Korábban a Magyar Nemzet beszámolt róla: a tervek szerint tízmilliárd dolláros, azaz ezermilliárd forintos nagyságrendben költenek a kelet-közép-európai országok haderőik modernizációjára az elkövetkező években.

A NATO mintegy 900 milliárd dolláros büdzséjének majdnem háromnegyedét, 650 milliárdot az Egyesült Államok kiadásai teszik ki, az amerikaiakat a britek követik 60, a franciák és a németek pedig 44-40 milliárddal. A maradék 24 ország valamivel több mint százmilliárdot költ védelmi célokra.

Érdekesség, hogy az abszolút éllovas Egyesült Államokon kívüli tagállamok összesített ráfordítása ismét komolyabban növekedhetnek. A 27 szövetséges ország 2009-től 2012-ig éves szinten 2,4-2,7 százalékkal áldozott kevesebb pénzt védelmi célokra, és ugyanez a zsugorodás 2012-ben mérséklődött, csak 2015-ben indult növekedésnek. A tavalyi 0,6 százalékos emelkedést azonban jelentősen felülmúlhatja az idei adat, amennyiben helytálló lesz a 3 százalékos növekedésről szóló jóslat.

Komoly célok Varsó után

Márpedig ha valóban komolyan vehetőek a NATO varsói csúcstalálkozóján meghirdetett feladatok, muszáj lesz pénzt is áldozni rájuk. A szövetség ugyanis megfékezné Oroszországot, támogatná az Iszlám Állam visszaszorításáért küzdő, amerikaiak vezette koalíciót, és segítene a délről érkező migrációs hullám kezelésében is.

Noha a varsói csúcs után itt-ott kifejezetten optimista véleményeket is olvashattunk, fontos megjegyezni: a nagy ellenlábas oroszok évről évre nagyobb szeletet adnak a hadseregnek, tavaly a ráfordítás már a GDP 5,4 százalékát is elérte. Igaz, az infláció, az olajárcsökkenés és a gazdasági problémák miatt ez pénzmennyiségben csökkenést jelent.

Az viszont kétséges, hogy az Észtországba, Lettországba, Litvániába és Lengyelországba telepítendő, egyenként ezer főből álló többnemzetiségű zászlóaljak – melyekről a varsói csúcson született döntés – képesek lennének megállítani az oroszokat, ha azok egyszer valóban nekiindulnának.

A NATO-tagországok vezetői 2014 őszén egyeztek meg arról, hogy GDP-jük 2 százalékát védelemre költik, Jen Stoltenberg főtitkár ugyanakkor már tavaly nyáron nemtetszésének adott hangot, amiért a 28 tagállam közül 2015-ben is csak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Görögország, Lengyelország és Észtország teljesítette a célt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »