Mert ugye a lakásotthonban élő, pénzért szexuális kapcsolatot létesítő …kurva az „kislány"

Lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak szexuális együttlétekért fizetett, illetve pornográf felvételeket is készített egy zalai férfi, aki ellen Keszthelyen emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

A férfi februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ egyik vidéki lakásotthonában élő lánnyal, akitől fotózás ígéretével kért találkozót. A férfi egy délután kocsival elment a lakhelyéről engedély nélkül távozó lányért, akivel az autóban abban egyezett meg, hogy fotózás helyett 10 ezer forintot fizet neki szexuális szolgáltatásért.

Hírdetés

A lány – aki már az első alkalommal elmondta, hogy még csak 15 éves – áprilisban ismét találkozott a férfival, akinek az autójában 10 ezer forintért újból szexuális aktusra került sor. A lány aztán bemutatta a férfinak a 16 éves lakótársát is azzal, hogy pénzért ő is hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni, és másnap ez 10 ezer forintért meg is történt.

Májusban a férfi újból felkereste a 15 éves lányt, a férfi az autójában ezúttal pornográf videót és képeket is készített. A nyomozók a férfi számítógépén egy szintén lakásotthonban élő, ugyancsak 15 éves lányról készült hasonló fotókkal együtt találták meg a képeket és a videót.

A Keszthelyi Járási Ügyészség gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a férfi ellen.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »