Merkelék még abba is beleszólnának, miként bánjon el a török vezetés a puccsistákkal

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter arra kérte a török vezetést szerdán, hogy a rendkívüli állapotot minél hamarabb szüntesse meg Törökországban.

A késő esti órákban közzétett közleményében Steinmeier azzal a felhívással fordult Ankarához, hogy az egyebek közt rendeleti kormányzást lehetővé tevő intézkedést csak a legszükségesebb időtartamra rendelje el, tartsa fenn a jogállamiságot, és mértékkel járjon el a puccskísérletre tett válaszintézkedéseiben.

Hozzátette: csak bizonyított törvényellenes tettek, nem a politikai beállítottság gyanúja kellene hogy cselekvésre késztesse a török kormányt.

Reccep Tayyip Erdogan török elnök szerda este jelentette be, hogy három hónapos rendkívüli állapotot rendel el a múlt heti puccskísérlet nyomán, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében. A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »