Merkel megint beszólt Magyarországnak

Merkel megint beszólt Magyarországnak

A menekültek védelme az Európai Unió humanitárius felelőssége  – mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi televíziós interjúban.

 

 

 

A politikus a ZDF országos köztelevízióban sugárzott interjúban elmondta, hogy amikor tavaly dönteni kellett a menekülthullám kezeléséről, meg kellett fontolni, vajon “hagyjuk-e Görögországot egyedül a feladattal”, vagy “bánjunk igen rosszul a menekültekkel, ahogy például Magyarországon tették”, vagy pedig humanitárius okokból “védelmet nyújtunk az embereknek”.
 

 

A védelem megadása mellett kellett dönteni, mert az EU hitelességére és értékeire tekintettel minden más reakció “teljességgel elfogadhatatlan lett volna” – mondta Angela Merkel.

 

 

Ugyanezen interjúban Merkel a Brexitről is nyilatkozott. Mint mondta, Nagy-Britanniában a szavazók meghozták a döntést hazájuk uniós tagságának megszüntetéséről, így a következő lépés az lesz, hogy az ország az uniós alapszerződés 50. cikkelye alapján kezdeményezi a kiválást.
 

 

A német kancellár hangsúlyozta, hogy a kilépésről folytatandó tárgyalásokon szó sem lehet arról, hogy Nagy-Britannia “kimazsolázza” az uniós alapszabadságok közül a számára előnyös elemeket.

 

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: maivalosag.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »