Meredeken csökken az európai intézményekbe vetett bizalom a tagországokban

Meredeken csökken az európai intézményekbe vetett bizalom a tagországokban, és erre játszanak rá az olyan politikusok, mint például Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke – mondta a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Magyar Menedék - Badiny

Miszlivetz Ferenc azt mondta, az Európai Unió (EU) leépülése és a bomlási folyamat már jóval korábban elkezdődött, tíz éve meg lehetett jósolni, hogyha az EU nem változtat az intézményei működésén, nem demokratizálódik a nemzetállamok feletti szinten, akkor a különböző tagországok domináns pozícióba kerülnek.

Jelezte, érezhető az is, hogy felerősödtek az önkritikus hangok az unión belül. Úgy vélte, a demokráciahiány az Európai Tanácsban mutatkozik meg, a megoldás pedig az lenne, ha az Európai Bizottság elnökét demokratikus úton választanák meg, és a Európai Tanács egyfajta kamarájaként működne az Európai Parlamentnek. Ha beszámoltathatók volnának a brüsszeli politikusok, akkor nem éreznék maguktól távol őket az emberek sem Nagy-Britanniában, sem Magyarországon.

Miszlivetz Ferenc szerint új európai mozgalomra van szükség, ami megteremthetne egy európai társadalmi szerződést.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »