Mentők napja – hála van, megegyezés még nincs

Mentők napja – hála van, megegyezés még nincs

Május 10-én van a mentők napja, amikor azoknak adhatunk hálát, akikre a legjobban vágyunk baj esetén. Sok újat azonban nem mondunk azzal, hogy az egészségügy ezen ágazata is ki van téve az évtizedek óta zajló leépülésnek. Az érdekképviselet és az egészségügyi államtitkárság közötti bértárgyalások pedig túlhaladták a végső határidőnek ígért dátumot is.

Az elmúlt hetekben zajlott az egészségügyi érdekképviseletek és az Ónodi-Szűcs Zoltán vezette egészségügyi államtitkárság közötti bérfejlesztésről szóló tárgyalássorozat, de egyelőre ez sem hozott kézzel fogható eredményt – tudta meg az Alfahír.

Noha az államtitkár két héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, „nagyon közel van a megegyezés” a béremelésekről, végső határidőnek pedig május 9-ét nevezte meg, az Alfahír a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetétől (MOSZ) úgy tudja, továbbra sincs megegyezés.

Érdeklődésünkre a szervezet vezetője, Toma Lajos elmondta: még ezen a héten várható a tárgyalások folytatása, és remélik, ekkor már valóban közel kerülhetnek az álláspontok. Jelezte, hogy az idei költségvetés módosító javaslatát már a tárgyalások eredményeképp hozták meg, a kormány ennek alapján kap felhatalmazást az egészségügyi dolgozók év közbeni bérfejlesztésére. Elmondta: az összeg szerint egyelőre nem ismert bérfejlesztés így már biztos, hogy idén megjelenik.

Pontos számokat legkésőbb a költségvetés végszavazásáig, június 13-ig kell hozni. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár korábban közölte, a jövő évi költségvetésben 85 milliárd forintot terveznek egészségügyi béremelésre fordítani.

Mentők napja

129 évvel ezelőtt dr. Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére, 1887. május 10-én jött létre a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

61 évvel később ugyan ezen a napon, azaz 1948. május 10-én alakult meg az Országos Mentőszolgálat, ami azóta is töretlenül szolgálja Magyarország bajba jutott lakosságát.

Ezen a napon adhatunk hálát a mentőknek, akik szolgálatát társadalmi megbecsülés igen, állami már nem feltétlenül övezi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »