Mennyi hülye állat!

Mennyi hülye állat!

Igen, mindenki az. Minden magyar választópolgár.

Aki nemet ikszelt vasárnap, az érvénytelenül szavazók és az otthon maradók szerint az.

Aki tudatosan érvénytelenül szavazott vagy otthon maradt, a nemezők szerint az.

Aki meg az igent húzta be, arról jobb nem is beszélni.

Ezek mennek sok helyütt.

Ez nem a, hanem csak az egyik kedvenc idézetem: “Aki nem ment el szavazni, annak véleménye sincs. Tehát nem is létezik. Nagyarányú győzelmet arattak a NEM-ek. A sok tetű meg vigyen haza egy migránst, legyen, aki dugja az asszonyt otthon.”

A népszavazás eredményét kommentáló vasárnap esti szövegem megosztása alatt bukkant fel a közösségi hálóban a fényesre cizellált gondolatmenet.

Érdemes felkapni a vizet ilyenkor? Kell-e esetleg reagálni is? Természetesen nem érdemes, természetesen nem kell. Egyszer minden hisztéria elmúlik. Ha hagyjuk. Ha nem hagyjuk, hogy kedvük szerint fokozzák tovább.

Elmúlnak a rezsimek is, mind egy szálig. Lehet, hogy nem egykettőre. Lehet, hogy úgy érezzük, a kelleténél később. Lehet, hogy ami jön helyettük, az sem lesz tökéletes, sőt jó sem. A történelem nem kívánságműsor, hát istenem. Viszont talán ezért is lennénk inkább eszünknél, ha nem próbálnánk lépten-nyomon kitépni egymás szívét.

Fölösleges messze visszamenni az időben, elég a 2002-es parlamenti választásokig. A két forduló közötti napokig. Akkor ment az a műsor először – balról nyomták –, hogy családok szakadnak szét, évtizedes barátságok érnek véget. Én ezt nem érzékeltem, noha soha nem politikai vagy pártszimpátiák alapján alakultak ki a barátságaim – mindenfélék voltunk mindig –, és a családom tagjai sem szavaztak soha egyformán.

Most sem tettek így. Tudom jól: idősebb hozzátartozóim meg akarták menteni unokáikat a muszlim áfiumtól. Azért, mert elhitték, hogy így kell cselekedniük. De azt is tudom, hogy az unokáknak eszük ágában sem volt ilyet kérni-várni tőlük, és ők maguk is másra használták ezt a szép őszi napot. Ahogyan mi magunk is. Na és akkor mi van? Semmi. A nagymamák és a nagypapák nagymamák és nagypapák maradtak, mi gyerekek és szülők, az unokák meg unokák. Együtt mindannyian emberek. Az élet ment és megy tovább. Az élet ugyanis sokkal színesebb annál, mint hogy ilyen marhaságokkal szürkítsük értelmetlenre.

Még valami, ami fontos: ne csak a politikának, az internetnek se higgyen el mindent soha senki. A hőbörgés, a hepciáskodás, a hülyézés semmifajta országos-nemzeti-általános szellemi-lelki-mentális állapotot nem tükröz. Semmi, de semmi ilyesmit. A hőbörgők, a hepciáskodók, a hülyézők sosem a többség, mindig csak a hangos kisebbség.

A népszavazás végkifejlete – pontosabban: eredménytelensége és érvénytelensége –, a háborús pszichózis bukása, a józan ész részsikere meggyőződésem szerint épp megfelelő kiindulópont lehetne ahhoz, hogy fenti vélekedésem igazsága a folytatásban egyre inkább bebizonyosodhassék. A kampány utolsó heteiben elértük a mélypontot, ideje elindulnunk felfelé. Kezdjük azzal, hogy rögzítjük: nem-nem, tévedtünk, senki sem hülye állat.

A többi menni fog magától.

Ha nem, akkor tévedtem – és akkor sajnos mégsem tör ki ilyen hirtelen a világbéke!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »