Menekült ügy

Az alábbi cikk egészen más aspektusból közelíti meg a menekült kérdést, mint a mai vélemények, de:

1.Kihúzza a mérgegfogát a Magyarországot ért vádaskodásoknak
2.Valóban keresztényi cselekedet
3.Hasznára válik országunknak
4.Segít a halál torkából menekülőknek
5.Minimálisra csökkenti a terroristák beszivárgását

Az elgondolást meg lehet vitatni széles körben, és csak a megfontolt vélemények figyelembe vételével, közös elhatározás után szabad megvalósítani. Vagyis a magyar közvélemény egyértelmű helyeslésével, a mérvadó közösségek támogatásával, egyező akaratával.

A lassan világméretű, megoldatlan üggyé váló a menekült válság, amely eredetileg lokális probléma volt, mostani állapotában már tágabb horizontúvá, az egész emberiség közös ügyévé kezd lenni. Mi okozta ezt a helyzetet? Van-e rá megoldás, és ha igen, milyen alternatívák kínálkoznak a sok-sok egyéni tragédiát kitermelő, és vélhetően még tartogató, egyébként közös, az emberiséget érintő ügyben?

Az eredendő ok a gyarmatosítás, majd pedig ezeknek a leigázott népeknek a természetes úton való fejlődéstől történő elreteszelése és így kényszerpályára terelése, terelődése. Szülőhazájuk képtelen a torz fejlődés miatt a megélhetésüket biztosítani, ezért kénytelenek más életlehetőség után nézni. S mint annyiszor a világtörténelemben, a válságot válságjelenségek kísérik: érdek összeütközések, vallási ellentétek, háborúk, terrorizmus, egyéni és nemzeti tragédiák.

Az emberiség jelenlegi, szerencsésebb része mit tehet? Hagyja a dolgokat a maguk módján megoldódni, vagy segítheti a vajúdást valamilyen formában?

A kötelező emberi szolidaritás mellett már csak azért is készen kell állni a segítségnyújtásra, mert a kísérő jelenségek, mint a terrorizmus, hozzánk, a közvetlenül nem érintett népekhez is begyűrűzik.

A nagy felfordulást, egyes válságövezeti erők nyíltan, válogatás nélkül az európai népek nyakába akarják varrni, és ennek nyomatékot is szereznek. Terrorista módszerekkel, különösebb meggondolás nélkül exportálják a problémát mindenestül, és az európai népek között ijesztő mértékben gyilkolnak, leginkább a könnyen elérhető ártatlan lakosság körében.

A helyi hatalmi harcok egyértelmű áldozatai természetesen a távoli népek lakossága, de halál és félelem lepi el lassan az európai országokat is.
Értelmetlen a bosszú ilyen formája, és mint a bosszú általában, indulat vezérelt, esztelen cselekedet.

A helyzet teljes és megnyugtató megoldása az egész emberiség ügye. Ehhez legelőször is tisztázni kell, mivel állunk szemben? Különösen a volt gyarmattartó országoknak nagy a felelőssége: amit elvettek ezektől a népektől, azt duplán kell visszaadni, különben egyenlőtlen és elhúzódó válsággal kell szembenézni mindnyájunknak. Ez a méltánytalan helyzet a szegényebb európai országokat sújtaná, amelyek nem voltak tevékeny résztvevői a gyarmatosításnak és további zűrzavart okozna nemcsak a menekültek, hanem az egyes európai országok között is.

Világméretű fejetlenség lenne, és ebből csak a zavarosban halászó erők, csoportosulások húznának hasznot. Az emberiséget nagy csapás érhetné, esetleg évszázadok kellenének az ebből való kilábaláshoz vagy egyenesen az emberi faj veszélyeztetettsége következne be.
Tehát a globális probléma kezeléséhez globálisan kell megközelíteni a kérdést. Persze ez nem jelenti azt, hogy az azonnali segítségnek ne lenne helye.

Mit tehet az e tekintetben teljesen semleges, legfeljebb a menekültek által közvetve érintett Magyarország? Úgy, hogy a segítség ne csak segítség legyen, hanem lehetőleg hasznára is váljon ennek az országnak, amely megszenvedte a történelem viharait, és brutális csonkítás áldozata lett nem is oly régen a fehér keresztény országok nagyzási mániájának.

Nekünk nem annyira a munkaképes korú emberekre van elsősorban szükségünk, hanem a jóval fiatalabb, 10 év alatti korosztály népesség-pótló befogadása az érdekünk. Ez a korosztály a személyiségfejlődésnek még abban a szakaszában van, amikor képes lehet a merőben új kulturális miliőhöz alkalmazkodni, azt magáévá tenni, identifikálódni és egészséges személyiséggé válni a későbbiekben. Ha nem is a születése pillanatától kezdve, de még elég korán ahhoz, hogy befogadja a nyelvet, a kultúrát, a szokásokat, kvázi magyarrá váljon lelkileg, ha esetleg bőrszíne másféle is, mint a magyaroké általában.

Alapos demográfiai elemzéseket, korfa strukturális hipotézisek felállítását, azok sokoldalú vizsgálatát kell elvégezni, a magyarság érdekeivel egyeztetni egy ilyen lépés megtétele előtt. Világossá kell tenni a befogadottak előtt, hogy mi a cél, és a céllal való azonosulás esetén kerülhet sor ezekre a lépésekre. Az ilyen jellegű segítségadás, nyújtás a gyermekek felkarolása által saját népességünk “kiegészítése” lehet, a meg nem született milliók pótlása abban a korban, amikor még reális esély kínálkozik az idegen népesség asszimilálására.

Az idősebbeknek, esetleg már felnőtt korúaknak már csak az utódaik által lehetséges ez az út. Ezekből is befogadhatunk persze, de jóval kisebb mértékben, főleg, ha majd a munkaerő gondjaink jelentkeznek, azonban integrációjukra nem, vagy csak kivételes esetben számíthatunk. Ettől függetlenül meg lehet próbálni, de közölni kell az érintettekkel, hogy mi a cél, és csak akarategyezés esetén logikus és etikus ennek a kivitelezése. Nem célszerű a tömeges befogadással való próbálkozás, mert a gyakorlat azt bizonyítja, hogy így, csoportosan nem tudnak, de nem is akarnak integrálódni.

Ez egyébként annyira evidens, hogy pszichológiai analfabéták mindazok, akik arra számítottak, hogy ez simán menni fog, százezer számra a lakosság pótlása, minden különösebb nehézség útján. A már kialakult személyiség, pláne csoportos közegben egyszerűen nem alkalmas más vallási, kulturális közösségbe való beilleszkedésre, mert ehhez fel kellene adnia a személyiségét, vagyis önmagát.

Az ilyesmi ritkán fordul elő, bár nem kizárt, ha egyes emberekről van szó. Nagyobb közösségek esetében azonban, s ez jól látszik a jelenlegi gyakorlatban, az integráció ellen hat minden meglévő, a személyes múlthoz kötődő mozzanat, vagyis az egyén eddigi élete, eseményei, emlékei, vallása, kultúrája. Korunkban, amikor már a kommunikációs elem is kézzelfogható közelségben van, hiába a fizikai távolság, és a vallásgyakorlás is deklarált jog, minden az integráció ellen dolgozik. Az egyénnek persze másféle alternatívái is vannak a beilleszkedést illetően, mint ahogy ez más esetben is lenni szokott. Mindenképpen új világ elé néz, ami vagy problémamentesen zajlik le, vagy nem. Ha nem, kezdődnek a személyiség bajai, zavarai kisebb vagy nagyobb mértékben. A lelki megrázkódtatás súlyos defektushoz vezethet, amit lelkiismeretlen erők ki is használnak.

A “terroristák” nem mások, mint célt tévesztett, vallási vagy egyéb alapon eltévedt emberek, akik képesek saját életüket feláldozni mások által meghatározott célok érdekében. Ezek a célok sokszor lelkiismeretlen egyéni vagy csoport érdekeket takarnak, és a legelső áldozat maga a terrorista és az ő áldozatai hozzá hasonló köznapi emberek.

Szervezett formában kell tehát megoldani a kisgyerek befogadását, és bár a szülőnek trauma a gyerektől való elválás, mert a világon mindenhol a szülő az szülő, de a kisebbik rossz lehet, hogy az ő számára legalább a személyes boldogulásra nyílik komoly esély. A szülő nehéz szívvel, de belenyugszik a gyereke “elvesztésébe” az által, hogy idegen kultúrába kerül a boldogabb jövő államilag garantált esélye láttán. Ma még a bizonytalan és veszélyes egyedül való útra engedésre is jócskán akad példa, bár nem gyakori, különösen ebben az életkorban. Erre a nyomorúságos példára csak a legkilátástalanabb helyzetben kerülhet sor, ez nyilvánvaló. Teljes árvaság, a rokonság hiánya miatt kelhet útra a gyermekkorú. Ilyenkor legalább halvány remény van a jövőjére nézve, a helyben maradás teljes reménytelenségével szemben.

Azonban, ha az állam vállalna garanciát a gyermek sorsát illetően, feltehetőleg könnyebben menne a gyermekről való lemondás a nehéz sorsú szülők között. Technikailag alaposan kidolgozott tervre van szükség, amely kezdetben a szülő/k/ befogadását is jelentené, tehát gyakorlatilag családok elhelyezéséről lenne szó. Középpontban a gyermek kell, hogy álljon, az ő egészséges személyisége fejlődésének rendelődik alá minden, a szülő élete is a továbbiakban. A szülő/k/ munkavállalása csak korlátozott mértékű lehet, ha az anya marad a gyermekek mellett, 2-3 vagy több gyermek esetén főfoglalkozású anyaként szerepelne a továbbiakban, és a másik szülő munkavégzését is a család szempontjai határoznák meg. A magyar családok esetében is célszerű lenne minél előbb az ilyen modell felállítása, kidolgozása, függetlenül a már napjainkban is hallható ostoba egyenjogúság-hangoztató ál-liberális hangoskodó, főleg feminista, de egyértelműen beteg személyiségű egyedek rikácsolásától.

Így lehetne segíteni a kilátástalan helyzetben lévő embereken, és a segítséget adó magyar társadalom is kedvező helyzetbe evezhetné magát, amely a születések számának alacsony volta miatt amúgy is kényszerhelyzetben van.

Nyilván gyökeresen más struktúrájú intézményrendszer kialakítását igényelné az állami gondozottak ilyen köre. Új szemléletmód és egészen más attitűd kellene ahhoz, hogy a siker reményében történjen a tömeges méretű adoptáció, ennek anyagi és pszichés vetületeit a már említett feltételrendszer alapvető fontosságú részének kell tekinteni.

Csak valami ilyen jellegű lépés lehetne, amely feszültségmentesen oldaná meg a magyar lakosság utánpótlás kérdését, de kizárólag lelkiismeretesen, tudományos megalapozottsággal végzett, pillanatról pillanatra nyomon követett akció útján.

Mert a legkisebb hiba is túl nagy bajt okozhat, mivel emberi életekről van szó. Csakis olyan megoldás lehet elfogadható, amely nem veszélyezteti a magyarság genetikai állományát, sem szociológiai – pszichológiai – szociálpszichológiai-demográfiai szempontból nem jár hátrányos következményekkel. Vagyis egyszerűen vérfrissítésről lehet szó.

A jelenlegi helyzet az, hogy nem emberhez méltó a menekültek sorsa, sokszor és sokuknak a fizikai lét végét jelenti a vándorlás. Mások pedig busás jövedelemhez jutnak a szerencsétlenek halálával.
Ezt az ellentmondásos, kegyetlen helyzetet kell a liberalizmus szóvirágai helyett azonnali, megfontolt, következetes tettekkel segíteni, és ezek által megnyugtató módon rendezni.
Mert mit látunk ma?

Álságos az egyes “civil szervezetek” munkája, inkább ront, mint javít. A “jövevények” befogadására biztatnak, legyenek százezer szám, millió szám. Nem a probléma gyökerét keresik, hanem lózungokat hangoztatva a szerencsétlenek sorsát saját játékuknak tekintik, közben támadást intéznek a velük nem azonos módon gondolkodók ellen.
Itt is a nemzetközi nagytőke machinációjáról van szó, nem egyébről. Lehet-e egyáltalán versenyre kelni ezekkel a gonosz erőkkel, lehet-e tisztességes megoldás az emberiséget sújtó bajban ezekkel szemben?
Az úgynevezett liberális felfogás már régóta és nyíltan az ember ellensége.
Ezen a fronton is a józan ész ellen cselekszik.
Csak a ráció lehet az egyetlen mentsvár a szerencsétlen sorsúaknak és az emberiség nem fertőzött többségének egyaránt.
A javasolt magyar lépés a magyarság érdekeit szolgálná, és egyúttal segítene a szerencsétlen sorsú emberek egy részén is.

A végső megoldás természetesen a helyben maradás elérése, a békés alkotó munka és a háborúk kiküszöbölése az emberek életéből. De, amit elrontott az emberiség a gyarmatosítás által, annak a következményeit sajnos mindannyiunknak viselnünk kell. Ha meggazdagodunk, ha szegényebbé váltunk közben, vagy egyéb nyomurúságok kísérték is nemzetünk sorsát.

A fenti javaslat nemcsak Magyarország előtt kínálkozó lehetőség lenne, nem “titkos” nemzetgyarapodás, hanem minden nép által követhető, amelyik nem sajnálja az áldozathozatalt, kész segíteni a rászorultakon és egyúttal saját sorsát is egyengeti a jövőbe való beruházás által.

És beruházás a népek közti barátság eszméjébe, a bajban lévők segítése által.

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »