Mélypontra jutott az építőipar

Hozzávetőleg harmadával zuhant az építőipar teljesítménye az elmúlt hónapokban, aminek a legfőbb oka az, hogy elapadtak az uniós beruházási források. Az ágazat teljesítményének csökkenése az év végére mérséklődhet valamelyest.

Idén rosszabb évet zár majd a tavalyinál az építőipar, hiszen a március végi rendelésállomány is 25 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Keressük azonban a lehetőségeket, hogy a kormányzat és a szakma összefogásával csökkentsük az építőipar teljesítményének visszaesését – nyilatkozta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Hozzátette: az ágazat bízik abban, hogy az év második felében felgyorsul az uniós pályázatok kiírása, illetve a pénzek lehívása. Az elnök szerint biztató, hogy sok olyan tervezett beruházás van, amelyet elő lehet készíteni.

Koji László szintén kedvezőnek nevezte, hogy a lakosság – 7-9 évvel az elhalasztott lakásépítések és felújítások után – visszatérhet a beruházási piacra, és ezt segíthetik egyes kormányzati intézkedések is. A múlt évi 7600 használatba vett lakóingatlan után az ÉVOSZ számításai szerint ebben az évben 12-15 ezer között lehet azoknak az új lakóingatlanoknak a száma, amelyekre az építőipar szerződést köt. Ha ezt az ütemet fenn lehet tartani, akkor a kormányzati ciklus végére mintegy 40-45 ezer új lakóingatlan kivitelezésére kaphat az ágazat megrendelést – mondta a szervezet elnöke. Koji ismét hangsúlyozta: az ÉVOSZ javasolja, hogy a kormány – a költségvetés teherbíró képességétől függően – részleges áfakedvezménnyel ösztönözze a felújítást is.

Az elnök annak kapcsán mondta el mindezt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint hatalmas visszaesést produkált az építőipar. Az ágazat termelése – döntően az uniós támogatások elapadása miatt – márciusban 33,9, az első negyedévben pedig 27,6 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszakától. Márciusban az épületek építésének volumene 18,8, az egyéb építményeké 52,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbiról – jelentette KSH.

A visszaesést tükrözi az építőipari vállalkozások március végi szerződésállománya is, amely 25 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül azonban az épületekre vonatkozó szerződések 57,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit, ám az egyéb építményeké 46,1 százalékkal esett vissza. Némileg árnyalja a képet, hogy a megkötött új szerződések volumene 47,3 százalékkal volt nagyobb az előző évi alacsony bázisnál: ezen belül az épületek építésére kötötteké 17, az egyéb építményekre vonatkozóké 68,8 százalékkal emelkedett.

Az első negyedévben az épületek építése ágazatban 3,3, az egyéb építmények építése ágazatban 1,8, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 2,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mindebből átlagosan 2,5 százalékos éves és 0,7 százalékos negyedéves árszintemelkedés adódik – közölte a KSH.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »