Méltóságteljes volt az elválás a Jobbik-frakció és Novák Előd között

Méltóságteljes volt az elválás a Jobbik-frakció és Novák Előd között

Méltósággal váltunk el – hangsúlyozta Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján Novák Elődnek a frakcióból való távozása kapcsán.

A Jobbik elnöke lezártnak nevezte a személyi kérdéseket szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a szervezeti reformot nevezte a következő időszak legfontosabb tennivalójának.

Vona Gábor megerősítette, hogy a párt elnöksége egyhangúlag döntött arról, hogy Novák Elődöt visszahívja parlamenti mandátumából, azonban ez csak formalitás volt, mivel

a politikus maga jelezte, hogy visszaadja képviselői megbízatását.

A lépést indokolva úgy fogalmazott, hogy az elmúlt másfél hónap tisztújítással kapcsolatos eseményeinek nyomán

a bizalmi légkör úgy sérült,

hogy az „többé nem állítható helyre”.

A pártelnök ezzel együtt  úgy véli, a Jobbik és Novák elválása az

„ügy súlyosságához képest méltóságteljes” volt.

Leszögezte: Dúró Dórával kedden „őszinte, komoly” megbeszélést folytatott, ahol elmondta neki, hogy továbbra is számít „példaértékű munkájára”, és reményét fejezte ki, hogy a „nagyon nehéz emberi helyzetbe” került képviselő asszony továbbra is ellátja jelenlegi feladatait.

Hozzátette azt is: Novák Előddel szemben pedig nem indul etikai eljárás,

a pártból való kizárása tehát nem merült fel.

Hangsúlyozta, hogy a személyi kérdéseket  lezártnak tekinti a Jobbikban.

Vona cáfolta Novák Elődnek azt a vélekedésért, hogy azért kellett távoznia a frakcióból mert „túl sok alelnöki jelölést” kapott a tisztújítás során. Ellenpéldaként Hegedüsné Kovács Enikőt említette, aki nagyjából annyi jelölést kapott, mint Novák, mégis,

fel sem merült, hogy kizárják a képviselőcsoportból.

Hozzátette: a megüresedő mandátumról „még van időn dönteni”, hiszen a Novák helyett érkező új képviselő úgyis csak az őszi ülésszak elején foglalhatja el helyét az Országgyűlésben. Úgy fogalmazott: hamarosan, de már biztosan nem ezen a héten” határoznak az új képviselő személyéről.

Vona hangsúlyozta, hogy mostantól a párt struktúrájának reformjával foglalkoznak, amelynek célja, hogy olyan politikai erővé tegye a Jobbikot, amely 2018-ban képes lesz a Fidesz leváltására.

“A kormányváltó hangulat érezhető az országban, már csak egy kormányváltó erőre van szükség, és ennek a Jobbiknak kell lennie”

– fogalmazott a politikus.

A pártelnök szeptembertől személyesen irányítja a kormányzati felkészülést, amelyben különösen nagy hangsúlyt szeretne fektetni a nemzetközi kapcsolatok építésére. Volner János pedig átveszi a frakció vezetését.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »