"Méltósággal elfogadom, hogy nem leszek a Jobbik alelnöke" – Novák Előd lemond egyévi tiszteletdíjáról

Elfogadom, hogy a Jobbik tisztújító kongresszusán nem kerül fel a szavazólapra alelnökjelöltként a pártelnök vétójának következtében – közölte Novák Előd, a Jobbik leköszönő alelnöke az újságírókkal a vasárnapi kongresszus előtt. Hozzátette: reméli, hogy a jövőben nem egyetlen személy fog dönteni a pártot érintő kérdésekben.

Novák Előd közlése szerint elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. A párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusa előtt újságíróknak azt is mondta, hogy „nem lesz és nem is lehet botrány” a rendezvényen. „Méltósággal elfogadom, hogy nem szólalhatok fel ma és hogy nem is kerülök fel a szavazólapra” – fogalmazott a leköszönő alelnök, megjegyezve: a titkos szavazáson „papírforma szerint” még többen kiállnának mellette, mint ahányan jelölték a tisztségre.

Volner toronymagas alelnöki jelölésen el kell gondolkodnia a pártelnöknek

Az alapszervezetek ajánlásairól szólva kijelentette: az elnöki vétó bejelentése után is úgy döntött a tagság jelentős része, hogy Hegedűs Lorántnénak és neki is helye van az elnökségben, ugyanis mindketten az első hat jelölt között voltak. Novák Előd kitért arra is: a Volner Jánosra leadott toronymagasan legtöbb alelnöki jelölésen is el kell gondolkodnia Vona Gábor pártelnöknek. Ez olyan tömeg, ami alapján meggyőződésem, hogy kompromisszumos megoldás születhet – mondta, célként megjelölve „a felbolydult tagság megbékélését”. Hozzátette: talán ennek köszönhetően a jövőben nem egyetlen személy dönthet a Jobbikban minden kérdésben.

Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a továbbiakban szakpolitikusként népesedéspolitikával kíván foglalkozni, illetve „a régi szavazók” megtartásán fog dolgozni. Tudatta: egyévi tiszteletdíjáról lemond annak érdekében, hogy létrejöhessen a Jobbikban egy jótékonysággal foglalkozó intézmény. Erről további részleteket egyelőre nem közölt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »