Mel Gibson folytatja A passiót

Mel Gibson folytatja A passiót

Az új produkció Jézus feltámadásával foglalkozik majd, Gibson szerzőtársa A rettenthetetlen forgatókönyvírója, Randall Wallace.

Wallace csütörtökön a The Hollywood Reporternek beszélt erről, és azt is elmondta, hogy az új produkció Jézus feltámadásával foglalkozik majd. A téma mindig is foglalkoztatta, és régóta készült arra, hogy megírja ezt a forgatókönyvet – fűzte hozzá.

A passiót 2004-ben mutatták be. A filmben, melyet a zsidók azonnal antiszemitának kiáltottak ki szerepük hiteles ábrázolása miatt, és amelyre világszerte 612 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, Jim Caviezel alakította Jézust. A film globális sikere nyomán azonnal felmerült a folytatás lehetősége, ám a három Oscar-díjra jelölt alkotást rendező Gibson más elfoglaltságai miatt eddig nem tért vissza a bibliai történethez.

Mel Gibson szóvivője egyelőre nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a színész-rendező részt vesz a film előkészítésében. Wallace legutóbb a Hacksaw Ridge című, Észak-Amerikában novemberben debütáló második világháborús drámán dolgozott együtt vele.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »