Megvédett egy utcai árust a Király utcában, életveszélyes szúrást kapott

A 34 éves férfi megvédett egy utcai árust, a rabló pedig mellkason szúrta, majd az árust is összeverte, a rendőrök még a helyszínen elfogták az elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatott eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett és más bűncselekmények miatt egy 31 éves budapesti férfi ellen – írja a police.hu.

Hírdetés

Még tavaly májusban Budapest VII., Király utcában a 31 éves H. Zsolt megtámadott egy utcán áruló férfit, és megpróbálta elvenni a pénzét. Ekkor lépett oda hozzájuk egy 34 éves budapesti fiatalember, aki az árus segítségére sietett. A gyanúsított mellkason szúrta a védelmezőt, a másik férfit pedig többször megütötte. Az egyik férfi életveszélyesen, a másik pedig súlyosan megsérült. A rendőrök még a helyszínen elfogták a támadót, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság H. Zsoltot akkor előzetes letartóztatásba helyezte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »