Megvan Rio első doppingesete

Már Michael Phelps a legsikeresebb sportoló Rióban, miután újabb aranyat nyert. Az ország történetének első olimpiai aranyérmét ünnepelhették a Fidzsi-szigeteken. Emellett a csütörtöki versenynapon levették az első pozitív doppingmintát is az olimpián a szakemberek.

A 7-es rögbi olimpiai döntőjének részvevői Nagy-Britannia és a Fidzsi-szigetek voltak. A fehér mezes óceániai ország már a fináléba kerüléssel is történelmet írt, hiszen biztossá vált, hogy az ország ezzel megszerzi története első olimpiai érmét. A játékosok viszont nem érték be ennyivel. Már a szünetben is 29–0-ra vezettek, majd valósággal beledöngölték a gyepbe a briteket, és 43–7-es győzelmükkel első éremként rögtön aranyat nyertek az országnak.

Fotó: Europress/AFP

Fotó: Europress/AFP

A Fidzsi-szigeti lakosok is ünnepeltek odahaza az aranyérem után, melyet követően az ország miniszterelnöke munkaszüneti napot hirdetett a történelmi tett tiszteletére.

Michael Phelps közben 22. olimpiai aranyérmét nyerte meg. 200 méter vegyesen is győzött japán és kínai ellenfele előtt, ezzel már negyedszer állhatott Rióban a dobogó legfelső fokára. Ezzel eddig ő a 2016-os ötkarikás játékok legeredményesebb sportolója is.

Fotó: Europress/AFP

Fotó: Europress/AFP

Nem csak az örömről szólt a csütörtöki versenynap Rióban: megvan ugyanis a 2016-os játékok első doppingesete. A 100 méteres női pillangóúszás 4. helyezettje, a 18 éves kínai Csen Hszin-ji produkálta a pozitív tesztet. A sportoló kérte a B-teszt elvégzését és meghallgatását a Nemzetközi Olimpiai Szövetségnél.

Egy gyanús csomag is borzolta a kedélyeket Rióban. A Nigéria–Spanyolország férfi kosárlabdameccs helyszínén találták, ezért a rendőrség lezárta a környéket, majd megsemmisítette az elhagyott hátizsákot. A sportcsarnokot később ismét megnyitották a látogatók előtt, és megtartották a mérkőzést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »