MEGVAN A JOBBIK ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJE

MEGVAN A JOBBIK ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJE

Pintér Tamás fogja átvenni Novák Előd lemondásával megüresedett jobbikos mandátumot az országgyűlésben. A politikust telefonon értük el, megkérdeztük eddigi, dunaújvárosi képviselőként végzett munkájáról, jövőbeni terveiről.

– Országos szinten még viszonylag kevesen ismernek, bár számos olyan ügy volt, amikor bekerült a médiába is a neved. Mióta vagy képviselő, mivel foglalkoztál eddig a politikában és a civil életben?

– Lassan hat éve, 2010-óta vagyok Dunaújváros képviselő-testületében jobbikos önkormányzati képviselő. Városomban számos korrupciós ügyet lelepleztük. Ezek közül talán a legismertebb, a település közvilágításával kapcsolatos botrány. Mint ismeretes Dunaújváros közvilágításának korszerűsítésére több mint 200 millió forintot költöttek, ám a felhasználását követően a városban a látási viszonyok nemhogy javultak volna, hanem érezhetően romlottak. Emiatt számos baleset is történt. Ezért Sneider Tamással, a Jobbik alelnökével közösen feljelentést is tettünk a Legfőbb Ügyészségen. A civil életben egy középiskolában dolgoztam hálózati mérnökként és óraadó tanárként, ezt a tevékenységet azonban az önkormányzati munkám miatt szüneteltettem.

– Úgy tudom, hogy civil szervezetek munkájában is szerepet vállalsz.

– Igen, tavaly ősz óta az elnöke vagyok a több száz tagot számláló Magyar Önkormányzati Képviselők Közösségének. A szervezet kiemelt célja az önkormányzatiság intézményének és a civil társadalomnak az erősítése. Ennek keretében különböző képzések és oktatások szervezésével segítjük az önkormányzati képviselők munkáját. Megjegyezném, hogy a civil életből hozott tudásomat is szeretném a képviselői munkám során is kamatoztatni.

– Országgyűlési képviselőként mely területekkel szeretnél foglalkozni?

Célom, hogy minél több korrupciós ügyet leleplezzek. Küldetésemnek tekintem, hogy a Dunaújvárosban ezen a területen elért eredményeket országos szintre is kiterjesszem. Mint már említettem, számos ügyet vizsgáltunk az elmúlt hat évben és számos feljelentést is tettünk. Emellett az oktatás, a szakképzés, illetve a foglalkoztatottság és a munkaügy lesz a szakterületem. Mandátumom megszerzésével Fejér megyének és a Dunántúlnak lesz egy újabb nemzeti képviselője.

 

 

Forrás: alfahír


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »