Megúszta a doktorságot az érpataki polgármester

Bűncselekmény hiányában felmentette a közokirat-hamisítás bűntett vádja alól Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármestert csütörtökön a Püspökladányi Járásbíróság, elévülés miatt pedig megszüntette a jogosulatlan címhasználat miatti szabálysértési eljárást – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.

Tatár Tímea emlékeztetett: a Debreceni Járási Ügyészség eredeti vádirata szerint Orosz Mihály Zoltán 2012. augusztus 30-án a Debreceni Járási Hivatal okmányirodájában új okmányt igényelt. Bemutatott egy latin nyelvű oklevelet, amellyel doktori címét igazolta.

Az okirat alapján a vádlott neve elé a személy- és lakcímnyilvántartásban doktori címet jegyeztek be, illetve az újonnan kiállított személyi igazolványon is a dr. Orosz Mihály Zoltán név szerepelt.

Tudta, hogy nem államilag elismert titulus

Az ügyészség vádirata szerint az érintett teológiai akadémia nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori cím adományozására nem jogosult, amiről a vádlottnak tudomása volt. A vádat azonban Lőrincz Andrea ügyész perbeszédében módosította. Lőrincz Andrea szerint nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés történt, így az ügyészség a vádlott felmentését indítványozta.

Az ügyész álláspontja szerint a doktori cím valótlanul és jogtalanul lett bejegyezve, a személyazonosság bizonyító erejét azonban ez nem befolyásolta, így a vádlott bűncselekményt nem követett el. A személyi azonosító igazolványok kiállításáról szóló rendelet szerint ugyanis a doktori titulus nem tekinthető sem a családi, sem az utónév részének.

Nem találták a rendőrök a „doktort”

A tárgyaláson Orosz Mihály Zoltán ezúttal sem jelent meg, a bíróság által elrendelt rendőri elővezetés nem volt sikeres. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a vádlott által bejelentett három állandó lakcímet és tartózkodási helyet végigjárta, a vádlottat egyik címen sem találták. A Püspökladányi Járásbíróságon ez már a hatodik tárgyalási nap volt ebben az ügyben, korábban pedig a Debreceni Járásbíróságon három tárgyalási nap hiúsult meg a vádlott távolmaradása miatt.

Püspökladányban nemcsak a vádlott, hanem védője sem jelent meg. A büntetőeljárási törvény értelmében azonban – a korábbi szabályszerű idézések miatt – a bíróság a vádlott távollétében is megtarthatta a tárgyalást, ismertette a sajtószóvivő.

Alapítója az iskolának

Az ítélet indoklásában Szilvásy László bíró kiemelte: Orosz Mihály Zoltán alapítója és egyben legfőbb egyházfője volt a Teológiai Akadémiának, amely alapító okirata szerint adományozhat tudományos fokozatokat. Az 1/2010-es sorszámú, latin nyelvű oklevelet Orosz Mihály Zoltán vette át. Az akadémia önmagára nézve kötelezőként írta elő a felsőoktatási törvényt, így Orosz tudta, hogy akkreditált képzést nem szervezhet, államilag elismert doktori címet nem adományozhat.

Az ügy kapcsán a bíró egy joghézagra hívta fel a figyelmet: a felsőoktatási törvény nem zárja ki a magániskolák által kiadható belső címeket, de ez nincs harmonizálva a közigazgatási szabályozással. A vádlott így legfeljebb szabálysértést követhetett el, ezt azonban a bíróság nem vizsgálhatta, a szabálysértések elévülési ideje ugyanis két év.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és a védő a kézbesítést követő nyolc napon belül fellebbezhet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »