Megugrott az áttétes prosztatarákesetek száma

Tíz év alatt 72 százalékkal megnőtt az áttétes prosztatarákesetek száma az Egyesült Államokban a Northwestern University új tanulmánya szerint.

A Nature című tudományos folyóirat Prostate Cancer and Prostatic Diseases című kiadványában kedden közzétett tanulmány készítői a nemzeti rákadatbázis információit elemezték a 2004–2013-as időszakból, amikor 767 550 prosztatarákos esetet jegyeztek fel 1089 amerikai egészségügyi intézményben.

Az új esetek száma legnagyobb mértékben – 92 százalékkal – az 55–69 évesek körében nőtt. Ez a magasra szökés különösen aggasztja a szakembereket, mivel a férfiak ezen korosztályában irányul a legnagyobb figyelem a prosztatarákszűrésre és a korai stádiumban lévő betegség kezelésére.

Az is aggodalomra ad okot a kutatók szerint, hogy a 2013-ban áttétes prosztatarákkal diagnosztizáltak esetében a PSA átlagos szintje 49 volt, ami majdnem a kétszerese a 2004-ben diagnosztizáltak PSA-szintjének (25). Ez azt jelzi, hogy a betegséget súlyosabb stádiumban fedezték fel.

„Egyik feltevésünk az, hogy a betegség a szűrések ellenére agresszívabb lett. A másik az, hogy a szűrési irányelvek lazulásával a betegség jóval előrehaladottabb stádiumban van, amikor diagnosztizálják. Valószínűleg mindkettő igaz lehet. Nem tudjuk bizonyosan, de ez áll jelenlegi kutatásunk középpontjában” – idézte a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál Edward Schaeffert, a Northwestern Egyetem urológiai tanszékének vezetőjét.

„Növekszik a betegség agresszívabb típusa, erre utal az a tény, hogy 2013-ban jóval magasabb PSA-szinteket mértünk az áttétes prosztatarákos eseteknél, mint 2004-ben” – tette hozzá a szakember.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »