Megtűrt hazugságok

Ha valaki füllent, tódít, nagyot mond, általában csak legyintünk rá. Ha azonban már hazudik, azt megvetjük, elítéljük. A hazudozástól, az előbbinek a gyakorítóképzős változatától pedig egyenesen elhatárolódunk.

A legnagyobb hazudozók a reklámok világában találhatók. Maga a reklám is “szépítés”, a dolgok kedvező színben való feltüntetése, a kedvcsinálás bizonyos dolgok birtoklására, élvezetére. Ha szépen csomagoljuk, vágyakozást keltő asszociációkat ébresztünk, az már egy lépés a reklámozott dolog, tárgy iránti vonzódás felé. Épp ez a célja a reklámnak: ismeretközlés, a másik fél felé kedvező színben való feltüntetés, majd a cselekvés kiváltása. Ez rendszerint bizonyos akadályok elhárítása, a megszerzés elől, esetleg áldozat hozatal.
Nem akartam, de a reklám hatására mégis megtettem.
Ez így rendben is volna, ha nem tátongana nagy szakadék a valóság és a reklámok állítása között. Ha nem hazugság volna, amit a reklám állít.

A legálnokabb hazudozó a gyógyszeripar területe, legalább is a reklámok tárgykörében. Az emberek diszkomfortos zónája az egészség elvesztése körül látszik leginkább. Ha a kisebb nagyobb súlyú betegségek elhárítását propagálja a reklám, netán a súlyos bajt, esetleg a halál elkerülését ígéri, az minden pénzt megér a fenyegetett embernek. Szó szerint minden pénzét rááldozza, csakhogy megmeneküljön a bajtól. Ezt a helyzetet használja ki leginkább a reklám, a lelkiismeretlen hazudozássá változott fajtája.
A gyógyszeripar termékeit forgalamó kereskedők gátlástalanul igének fűt-fát, de senki nem szól bele. A hiszékeny emberek pedig bedőlnek ennek, hiszen a tévében mutatták, mondták. Vagy az újságban lehetett olvasni, és ez már készpénzt jelent főleg a kevésbé iskolázott rétegnek. De a célközönség nem mindig alulképzett.
Itt van az egyik kábeltévé példája.

A kapitalista hazugságipar legszebb gyöngyszemét produkálta az elmúlt években. Amikor megjelent a magyar piacon, mélyen a piaci ár alatt kínálta szolgáltatásait, “beetette” a közönséget, és most, hogy megvan a kuncsaftok kívánt számú köre, már egyszerűen felemeli az előfizetést azzal, hogy nem áll módjában a hűséget díjazni, a közönségszolgálatot pedig megspórolja az automata berendezésekkel. Nem lehet utolérni a megadott kommunikációs csatornán, egyszerűen eltűnik a fogyasztók elől. Tegyenek, amit akarnak, úgyis tehetetlenek, mert érdemben úgysem lehet utolérni a céget.

A hazugság-reklám több mint egyszerű szélhámosság. Vannak ugyan etikai normákat felügyelő szervek is, tehát nem szabadna előfordulni hamis reklámnak. Csakhogy ezek elvileg léteznek, valójában a kutya sem törődik vele, hogy hazugság-folyóvá vált közéletünk, a vízcsapból is hazugság folyik.
Ez az a pont, ahol veszélyessé válik ez az árvíz.

Ha az emberek azt látják, hogy minden és mindenki hazudik, hogy a hazugság maga az élet, könnyen bekövetkezhet az a lépés, amitől az állam a legjobban fél: ellene fordul a polgár.

Ha “csak” a legközelebbi választásokon fejezi ki véleményét, akkor csak a fennálló kormányzat bukik meg. Persze, ha a választások nem hoznak fordulatot a közéletben, akkor előbb-utóbb valami más is történni fog, mert az emberek nem szeretnek hazugságban élni, legalább is ez nagy általánosságban így van. Kisebb stikliket elviselnek, elkövetnek maguk is, de velejéig hazug miliőben nem kívánnak élni, mert az ellentmond az élet igenlésének.

Szóval van egy határ, ameddig az állam tűrheti a hazugságokat, de ha az állam azonosul ezzel, nagyot kockáztat.
Magát a létét.
Jó, ha ezt szem előtt tartják az “illetékesek”!
Az állam őrei.

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »