Megtörte a titoktartást az ember, akit tönkretett a határkerítés – Nem, nem migráns…

Megtörte a titoktartást az ember, akit tönkretett a határkerítés – Nem, nem migráns…

Az eredeti megállapodás szerint Zsikó cége kilométerenként 10 millió forint plusz áfáért építette volna az okoskerítést a déli határon. A projektet levezényelő bonyolult cégháló tetején a büntetés-végrehajtás, a BV Holding állt, legalul pedig, egy többszörös alvállalkozói sor végén a Zsikóéhoz hasonló kivitelezők.

A férfi 50-70 emberrel dolgozó cégének 11 kilométer jutott, és többszöri szóbeli ígéretet kapott arra, hogy „két hét után hetente, szerdánként lehet majd lehívni a pénzt, hogy abból ki lehessen fizetni az embereket”.

„A pásztói cég 5 millió forint úgynevezett jól teljesítési kauciót kért, amire hitelt vettem fel, plusz az első két hétre még kétmillió kölcsönt autóbérlésre és benzinre, hiszen naponta ingáztunk kisbuszokkal és személyautókkal Csongrád és Bács-Kiskun megye között” – mondta a portálnak a sándorfalvi férfi, aki szerint az egészből semmi sem lett, mivel az eredetileg disznótenyésztéssel foglalkozó pásztói vállalkozás – akik szerinte csak a bv-vel való jó kapcsolatuknak köszönhették a megbízást – nem fizetett.

„Majdnem meglincseltek az embereim, és szét akarták szedni a kerítést”

– emlékezett vissza Zsikó, aki innen-onnan összekapart némi pénz, így folytatódhatott a munka, ám a dolgok nem fordultak jobbra.

A nagy átverés

„Mivel kértem, hogy azonnal írjuk alá a szerződést, a pásztói férfi előállt egy tervezettel. Ebben az szerepelt, hogy az egész szakaszra 21 milliót ad, plusz majd ő fizeti az embereket 1200 forintos órabérben. Ez irreális ajánlat volt a 110 millió után, nem fogadtam el. A pásztói férfi azonban csábítgatni kezdte az embereimet, hogy ne velem, hanem vele szerződjenek”

– ecsetelte a piszkos módszereket Zsikó, aki hiába fordult a BV Holdinghoz, az általuk összehívott nagygyűlésen még rosszabb helyzetbe került, mint addig:

le kellett szerződnie az alvállalkozója alvállalkozójával, egy kisteleki céggel, ráadásul már nem kilométerenként 10, hanem csupán 8,7 millió forintért.

„A 8,7 millióból azonban 5 millió a kényszerből bevett kistelekieknek jutott, akik a semmire kaptak még kapásból 30 milliót”

Hírdetés

– állítja Zsikó, ám hiába ígérte meg a cég, hogy ebből minden szükséges költséget fedez, ez sem történt meg, ahogy az elszámolásra sem került sor.

„Én hülye ráadásul aláírtam azt a szerződést, amelybe körmönfontan beleírták, hogy lemondok minden követelésemről, vagyis a pénzemről”

– kesergett a vállalkozó, aki hozzátette:

„Folyamatosan kényszerhelyzetben voltam, és kikényszerítették a vegyes rendelkezésű engedményezési szerződés aláírását.”

Sokan járhattak még így

A vállalkozó a Délmagyarnak elmondta:

mindössze 30 millió forintot kapott a kerítésépítésért, amit jobb híján szétosztott az emberei között.

Noha elvégezte a munkát, nem kapta vissza az 5 millió kauciót a pásztói cégtől, és odáig fajult a helyzet, hogy el kell adnia sándorfalvai házát, ráadásul a BV Holdingtól továbbra sem kapott segítséget.

„Mindenkivel aláírattak egy titoktartási szerződést, de engem ez már nem érdekel. Feljelentést még nem tettem, egyelőre ügyvédet fogadtam”

– mondta a férfi, majd hozzátette:

„Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyedüli, akit átvertek a határon a kerítésépítéssel.”

Háborúban kufárkodni mindig jó üzlet

Már korábban is gyanús hírek keringtek arról, hogy a déli határon felhúzott kerítést a szükségesnél jóval drágábban készítik el, azaz túlárazások történnek. Most – függetlenül bármilyen vádtól – az derült ki, hogy az új „okoskerítés” technikai felállítását is jórészt egy fideszes cég csinálhatta meg, milliárdokból.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »