Megtört lelkileg a megvert magyar kamionsofőr

A pszichológus szerint a trauma feldolgozását nem lehet felgyorsítani, de célszerű lenne a bántalmazott férfi számára a pszichoterápiás beavatkozás, ugyanis a cél nem az elfojtás, hanem a feldolgozás.

Csütörtök hajnalban egy magyar kamionsofőrt bántalmazott súlyosan négy migráns Calais-nál. A férfi arca a bántalmazás során nagyon megsérült, ha hazaérkezik orvosi kezelések sora vár rá.

A bántalmazott Bárándy Attilát rémálmok gyötrik. Az M1-nek nyilatkozva elmondta, hogy az eset utáni éjjel arra riadt fel, hogy verik, ezután visszaaludni sem tudott, csak sírt. „Halálközeli élmény volt, nem tudtam, hogy mi lesz ebből, egyáltalán túlélem-e” – mesélte a férfi.

Ha hazaérkezik orvosi kezelések várnak rá: fogpótlás és varratszedés, sőt úgy véli, pszichológushoz is el kell mennie, mivel nem alszik jól és előtörnek a rossz emlékei.

„A fizikai bántalmazás nemcsak fizikai sérülésekkel jár, hanem pszichés károkat is okoz. Ez az ember megtört, egyfajta állandó készenléti állapotba került, aki nem találja a helyét, akinek a félelem és rettegés uralja a napjait” – ezt mondta Makai Gábor.

A klinikai szakpszichológus szerint a férfi újra és újra megéli az adott traumatikus eseményt, ami ugyanazzal az érzéssel, ugyanazzal a félelemmel jár, mint mikor megtámadták és véresre verték.

A szakember szerint a trauma feldolgozását nem lehet felgyorsítani, de célszerű lenne a bántalmazott férfi számára a pszichoterápiás beavatkozás, ugyanis a cél nem az elfojtás, hanem a feldolgozás.

„A pszichoterápia védett keretein belül kell újra megélnie és átdolgozni a traumatikus emlékeket és ezeket az érzéseket vissza kell tudni építeni a férfi személyiségébe, ha ez megtörténik, akkor csökkenni fognak a pszichés tünetek. Viszont ha ez nem történik meg, akkor valóban kialakulhat depresszió vagy más fizikai tünetek is egyaránt” – nyilatkozta szombat este az M1-nek Makai Gábor.

 Hazaindult a megvert magyar kamionos

Csütörtök hajnalban vertek meg migránsok. A férfi azt mesélte az M1 tudósítójának, hogy vascsövekkel és fogókkal támadtak rá. Több fogát kiverték, a fejét pedig négy helyen kellett összevarrni a kórházban. Mindezt csak azért, mert elküldte a migránsokat, akik a kocsi rakterébe próbáltak bemászni.

Arra lett figyelmes, hogy az autó billeg, mintha a szél mozgatná, ám amikor kinézett, a tükörben két embert látott matatni – emlékezett vissza a támadás előtti percekre Bárándy Attila, akit csütörtök hajnalban vertek meg migránsok Calais előtt körülbelül 100 kilométerre.

Azt mondta: mikor odament, hogy elzavarja a kamionjától a migránsokat többen körbeállták, és ütni kezdték. Még menekülés közbe is ütötték azzal a kombinált fogóval, amivel elvágták a plombazsinórt. Az autóban sem volt biztonságban: a migránsok betörték az üveget, bemásztak a kamionba, ahol tovább ütötték, azt akarták, hogy vigye el őket Angliába.

A magyar kamionos hiába dudált, a mellette lévő kamionokból nem kapott segítséget. Szerinte azért, mert a többi sofőr nem mert szembeszállni a migránsokkal.

A férfi arcát négy helyen kellett összevarrni. Az egész teste megdagadt, mindenhol kék és zöld véraláfutások borítják. Mivel a migránsok több fogát is kiverték, a támadás óta egy falatot sem tudott enni.

De aludni sem tud, mint mondta: rémálmok gyötrik, éjjelente gyakran felriad, úgy érzi, ilyenkor újra átéli a támadást. Azóta egyszer a rendőrökkel már járt a támadás helyszínen. Egyelőre elképzelni sem tudja, hogy mikor lesz képes újra kamionba ülni.

Egyszer már bement, de remegni kezdett, ezért Magyarországon pszichológus segítségét kéri majd.

A férfi már úton van debreceni otthonába, várhatóan vasárnap délután érkezik haza családjához. Az orvosi kezelését itthon folytatják majd. A teljes gyógyulás hetekig eltarthat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »