Megtetszett neki a Nyugat! Megszökött egy diplomata Észak-Korea londoni nagykövetségéről

Megtetszett neki a Nyugat! Megszökött egy diplomata Észak-Korea londoni nagykövetségéről

Vizsgálja a brit külügyminisztérium az arról szóló híreket, hogy disszidált Észak-Korea londoni nagykövetségének egy magas rangú tisztségviselője.

A brit sajtó a Dzsungang Ilbo című dél-koreai lapra hivatkozva arról írt szerdán, hogy a diplomáciai képviselet egy magas rangú tagja családjával együtt nemrég egy harmadik országba távozott, ahol menedéket kért. 

A BBC szerint De Jong Ho első beosztott szökött meg, a Dzsungang Ilbo szerint is vagy ő, vagy Rju Kjong Dzun harmadik titkár. 
Az észak-koreai nagykövetség egyelőre nem erősítette meg a hírt, amellyel kapcsolatban csak annyit mondott, “hirtelen jött”. A brit külügyminisztérium viszont közölte, vizsgálja az értesülést.nNagy-Britannia és a kommunista ázsiai ország között tizenhárom éve állt helyre a diplomáciai kapcsolat, és nyílt meg Londonban Észak-Korea nagykövetsége. Azóta nem volt példa disszidálásra – emlékeztetett a The Guardian című lap, amely arról írt, hogy a diplomata egyik feladata volt figyelemmel kísérni a brit fővárosban élő észak-koreai disszidenseket. Őt bízták meg azzal is, hogy cáfolja az Észak-Koreának címzett brit bírálatokat az emberi jogok helyzetéről. De Jong Ho kisebbik fia egy nyugat-londoni iskolába járt, és egyik osztálytársa szerint július közepén eltűnt.

“Igazán jó barátok voltunk, minden nap bejelentkezett a Facebookra. Egyszer csak azonban eltűnt a közösségi hálóról”

idézte őt a The Guardian. A fiút felvették a patinás Imperial College Londonba, ahol matematikát és komputertudományokat tanult volna. A diplomata korábban is szolgált Nyugaton, például Dániában, Londonba négy éve nevezték ki. Brit kommentárok szerint a diplomata hasznos információkkal szolgálhat Kim Dzsong Un rezsimjéről, ezért igen értékes lehet a személye.

“Ezek a magas rangú tisztségviselők eszesek, képzettek, jól beszélnek angolul, és külföldön nem koktélpartikra pazarolják az idejüket”

– mondta a brit Királyi Külügyi Intézet egyik Ázsia-szakértője, aki szerint a hírszerző ügynökségek sokat adnának azért, hogy bepillantást nyerjenek Kim Dzsong Un módszereibe, valamint abba, hogy mennyire stabil a rezsim helyzete, és mi történt az ország korábbi magas rangú vezetőivel. A diplomata politikai és személyes okokból is disszidálhatott, lehet, hogy jobb életet akart visszavonulása közeledtével – vélekedett John Nilsson-Wright. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szökés igen kockázatos, az észak-koreai rezsim az otthon maradt rokonokon és barátokon állhat bosszút, de előfordulhat, hogy üldözőbe veszi a szökevényt, és ha elfogja, drákói büntetésnek veti alá. 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »