Megtalálták Budapesten az eltűnt Ulpius-tulajt

Megtalálták Budapesten az eltűnt Ulpius-tulajt

Budapesten járt pénteken a csődvédelem alatt álló Ulpius-ház Könyvkiadó hónapok óta hiába keresett tulajdonosa – írja a Blikk.

Az Ulpius celebek és írók sokaságának tartozó tulajdonosa, Kepets András a csődvédelem bejelentése óta elérhetetlen, külföldön, ismeretlen helyen tartózkodik, budapesti lakását is eladta.

Cadillac és taggyűlés

A Blikk újságírója pénteken egy V. kerületi kávézó mellett vette észre, más férfiak társaságában. „Beteg voltam – motyogta Kepets, akin a bulvárlap munkatársa az idegesség, a zavar és a félelem jeleit látta. – Külföldre utaztam, ez igaz, csütörtökön jöttem haza. De többet nem mondok, hagyjon békén” – mondta, majd az egyik vele lévő férfi is távozásra szólította fel az újságírót.

Hírdetés

Kepets a testvérével, az Ulpiusban szintén tulajdonos Tamással, valamint a többi férfival együtt ezután elhajtott egy 15 millió forintot érő Cadillac Escalade terepjáróval – a luxusautó sofőrje szerint egy bankba siettek.

A Blikk információi szerint Kepets Kanadából Izraelbe ment, s onnan tért vissza Magyarországra. A lapnak az Ulpius csődeljárása miatt kinevezett új ügyvezető, Viczián András elárulta, hogy taggyűlést tartottak péntek délután. „Valóban találkoztam Kepets Andrással és a testvérével, valamint az Ulpius többi tulajdonosának képviselőivel. Azonban többet nem mondhatok arról, hogy miről esett szó az egyeztetésen” – mondta.

Kepets nagy lábon élt; bár több budapesti ingatlanja is volt – ezeket kiadta –, ő maga egy szállodában bérelt lakosztályt havi hétszázezer forintért – írta korábban a Blikk. A lap számba vette Kepets egyéb tartozásait is a baráti kölcsönöktől (ami becslésük szerint százmillió forint körül lehet) a saját cégéből kivett összegekig (ezt 102 millióra teszik). Emellett szinte eltörpül az ismerősei szerint mindenhova taxin járó könyves másfél milliós taxiszámlája.

Építkezés az Ulpius romjain

A Magyar Nemzet június végi összeállítása szerint az Ulpius összeomlásának egyik nyertese a Libri Kiadó lehet, amelyhez az Ulpius több korábbi sikerszerzője igazolt át. A másik a Könyvmolyképző Kiadó, amelyet elsősorban ifjúsági és gyerekkönyvkínálatáról ismer a közönség – náluk jelennek meg például Csukás István művei –, és amely most öt-hét üzletet nyit a bezárt Ulpius-könyvesboltok helyén. Az Ulpius raktárkészletének kiárusítása a csődeljárás során viszont nem kerülhető el, és a nyomott áron értékesített könyvek nem tesznek majd jót a könyvpiacnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »