Megszólalt Homár Omár egyik választottja – szerinte bosszúból gyilkolt a "cuki fiú"

Megszólalt Homár Omár egyik választottja – szerinte bosszúból gyilkolt a "cuki fiú"

Interjút adott egy homokos, aki állítja, két hónapig volt az orlandói tömeggyilkos, Omar Mateen szeretője. Cuki fiúként jellemezte Omart, aki szeretetre vágyott, és szépnek tartotta a muszlim vallást. Elmondása szerint Omar felesége tudott férje ferde hajlamairól és "kalandjairól", a későbbi tömeggyilkos pedig csak apja unszolására nősült meg. (Videó itt.)

A férfi szerint Omar bosszúból ölt. Imádta a barna bőrű latinókat, de úgy érezte, a rajongás egyoldalú, sőt, még ki is használják.

Attól is félt, hogy HIV-fertőzött lett. Egyik Puerto Ricó-i köcsögéről ugyanis kiderült, hogy kivonja forgalomból a természet. Omar megrémült, s bár a tesztje negatív lett, nem lehetett biztos abban, hogy megússza, mert csak 4,5 hónap múlva lehetett volna biztosan megállapítani.

"Amikor megkérdeztem, mit szándékozik most tenni, azt mondta, <meg fognak fizetni azért, amit tettek velem>" – nyilatkozta Omar "barátnője".

Azt is elmondta, Mateen apja gyűlölte a buzikat, az volt a véleménye, hogy minden fartúró maga az ördög, és meg kell halnia, ez pedig nagyon frusztrálta a fiát.

(Kuruc.info – Origó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »