Megszólalt a vészharang Németországban: már 10 000 szalafista van az országban

Megszólalt a vészharang Németországban: már 10 000 szalafista van az országban

DIE WELT

„Németországban az alkotmányvédők most először mondták, hogy Németországban már tízezer szalafista tartózkodik.  Ez a számla azért, hogy két évtizeden át a rendőrséget leépítették és a veszélyt szép szavakkal mismásolták el”, írja összefoglalójában a jobboldali német lap. (A szalafisták a legszélsőségesebb iszlamisták. Természetesen szunniták. És természetesen édestestvérek a szintén szaúdi vahhabistákkal. A szalafisták más Perzsa-öbölbeli országban is tenyésznek.)

Cikkét így kezdi: „Félelem járja be Európát. Ahol az iszlám nevében gyűlöletet vetnek, politikai rendszerdöntésről prédikálnak vagy az ősapák erkölcsei szerinti vallásra törekednek, ott a szalafistákról beszélnek. A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal most feltételezi, hogy ma mintegy tízezer mászkál belőlük Németországban”.  

Hírdetés

Hat évvel ezelőtt még csak fele ennyien voltak, de nő a tendencia. Azt nem lehet állítani, hogy mindegyik terrorista vagy alvó ügynök, de hogy a legkevésbé vannak közöttük jószándékúak, az biztos.

 

 

Megosztás:

Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »