Megszólalt a nyíregyházi gyilkosság szemtanúja

Lövések hangjára, majd egy sikoltozó, véres lábbal rohanó kisgyermekre lett figyelmes a nyíregyházi lövöldözés egyik tanúja.

Takács Sándor, aki a bűncselekmény helyszínének közelében lakik, a Nyíregyházi Televíziónak elmondta: éppen kerékpárral ment el a ház előtt, amikor lövésekre lett figyelmes. Majd gyereksikolyt hallott, és amikor visszafordult, meglátta, ahogy véres lábbal szaladt ki a házból egy kisgyerek.

Hozzátette: hazarohant a telefonjáért, hogy segítséget hívjon, majd bement a házba, ahol vérbe fagyva pillantotta meg a férfit. Az áldozat vizet kért, megnevezte az elkövetőt, és közölte: a lövöldöző fegyvert fogott a fejéhez, és azt mondta neki, „meghalsz”. Takács Sándor szerint a nő ekkor már mozdulatlan volt.

A sérült férfi megnevezte az elkövetőt, és elmondta, hogy mi történt: a lövöldöző fegyvert fogott a fejéhez, és azt mondta, „meghalsz” – nyilatkozta a szomszéd.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Szerda délután egy 54 éves román férfi egy házaspárra lőtt rá egy Friss utcai családi házban, a 40 éves nő meghalt, a 49 éves férfit életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A helyszínen egy 7 év körüli ikerpár is tartózkodott, ők nem sérültek meg, de sokkos állapotba kerültek.

A rendőrség szerda este közzétette a menekülő gyanúsított adatait és fotóját. Egy 54 éves, román állampolgárságú férfiról van szó, dr. Stamatiu Dannak hívják. A rendőrök szerint a gyilkosság után egy szürke színű, MLB-257 forgalmi rendszámú Dacia Loggia típusú személygépkocsival hagyta el a helyszínt. Kérik, hogy jelentkezzen, aki tud róla. Portálunk értesülése, hogy a körözött férfi a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház tüdőgyógyász főorvosa. Lapinformációk szerint a lelőtt nő orvoslátogató volt, innen ismerhették egymást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »