Megszívathatják a magyar munkavállalókat a Brexit után

Megszívathatják a magyar munkavállalókat a Brexit után

MTI nyomán

A brit belügyminiszter szerint az EU-országokból érkező munkavállalók számának lehetséges majdani korlátozási módszerei között szerepelhet az is, hogy elhelyezkedésük előtt munkavállalási engedélyt kell kiváltaniuk, miután Nagy-Britannia a júniusi népszavazás döntésének megfelelően kilépett az Európai Unióból.

Amber Rudd a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette, hogy a brit kormány kizárta a bevándorlás szabályozási módszerei közül az ausztráliai mintájú pontozásos elbírálási rendszert, mert “ez kijátszható, így nem működőképes“. Ennél jóval szigorúbb szisztémát terveznek bevezetni.

Theresa May brit miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy olyan rendszert szeretne, amelyben

a brit kormány maga dönti el, hogy ki telepedhet le Nagy-Britanniában.

May szerint a pontrendszer éppen ezt nem tenné lehetővé, hiszen ha a pontozásos módszer alapján meghatározott elbírálási kritériumoknak a bevándorlási engedélyért folyamodó megfelel, akkor további mérlegelés lehetősége nélkül, automatikusan be kell engedni az országba.

Amber Rudd belügyminiszter a vasárnapi BBC-műsorban a lehetséges alternatívákat firtató kérdésre úgy fogalmazott, hogy

“a munkavállalási engedély bevezetésének nyilvánvalóan meglennének a maga előnyei”.

Hozzátette: a belügyminisztérium máris  vizsgálja, hogy “ez legyen-e a megoldás, vagy valami más”.

Rudd szerint a lényeg az, hogy a brit kormánynak “teljes ellenőrzése legyen” a bevándorlók száma felett, amint Nagy-Britannia kilépett az EU-ból. A brit belügyminiszter elismerte ugyanakkor, hogy bármiféle szabályozási rendszer szükségszerűen a viszonosság elvére épül majd, vagyis az EU-ban maradó országok nyilvánvalóan hasonló intézkedéseket hoznak a brit munkavállalók esetében.

Nagy-Britanniában az oxfordi egyetem bevándorlást kutató intézményének áprilisban közzétett tanulmánya szerint

96.000 magyar államolgár dolgozik. 

Hivatalos statisztikát az ország nem vezet az Unióból érkező munkavállalókról, így a valós számok a fenti becslés többszörösére is rúghatnak. A legtöbb kutató

2-300 ezer kint dolgozó magyarról

beszél.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »