Megszavazták az új alkotmánybírákat

Megszavazták az új alkotmánybírákat

Megválasztotta az Országgyűlés az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és négy új tagját kedden, tájékoztatott az MTI.

A testület elnökévé választott Sulyok Tamás alkotmánybíró, az Ab eddigi elnökhelyettese a titkos szavazáson 137 igen és 1 nem szavazatot kapott.

Az eredmény

Szintén titkos szavazással négy új alkotmánybíróról is döntött a Ház: a betöltetlen helyekre Hörcherné Marosi Ildikót, a Kúria bíráját, Horváth Attila jogtörténészt, Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjét és Szabó Marcelt, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettest választották meg. Szabó Marcel kivételével mindannyian 136 támogató szavazatot kaptak 2 nem ellenében. Az ombudsmanhelyettest 135 igen szavazattal és 2 nemmel választották taggá.

Az Ab tagjainak száma tavasszal csökkent 11-re – amellyel még fenntartható volt a testület működőképessége -, az elnöki tisztség pedig szintén betöltetlen volt április óta, akkor járt le ugyanis Lenkovics Barnabás mandátuma.

Nemtelen

Mint ismert, a Fidesznek ebben az esetben sem sikerült egyeztetnie az ellenzéki pártokkal, így csak az LMP szavazatain múlt, hogy meg lett a szükséges kétharmad. A Jobbik sem vett részt a szavazásban, ám Staudt Gábor több alklaommal is kifejezte, ez nem a jelöltek személye, hanem a “nemtelen” döntés eredménye. A kormánypártok készhelyzet elé állították az ellenzékieket, egyik napról a másikra kellett meghozniuk az áélláspontjukat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »