Megszakadt a Sepsi OSK győzelmi sorozata

Megszakadt a Sepsi OSK győzelmi sorozata

Véget ért a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK tíz forduló óta tartó veretlenségi sorozata, miután a másodosztályos labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában szombaton 2-0-ra kikapott a Mioveni vendégeként.

miosepA háromszéki együttes menedzsere, Bokor János szerint nem játszottak rosszul, de miközben ellenfelük kihasználta a helyzeteit, nekik nem sikerült élni az adódott lehetőségekkel.

„Jól kaptuk el a kezdést, és az első gólig uraltuk a mérkőzést. Támadtunk, építettünk, és próbáltunk az ellenfél kapujához közel kerülni. Aztán a védőink sorozatos hibái miatt gólt kaptunk, és ez megtörte a lendületünket. Volt lehetőségünk a második félidőben is, de akkor ismét egy kapushiba következtében már kétgólos hátrányba kerültünk, és innen már nem sikerült fordítani. Most csak ennyire futotta az erőnkből” – értékelt a találkozó után.

A vereséget követően a Sepsi egy helyet rontva, a másodosztály összetettjének harmadik helyét foglalja el, de az Afumați ellen hétfőn 18 órakor pályára lépő Brassói FC pontszerzés esetén ugyancsak megelőzi a 34 pontnál tartó háromszéki együttest. A Resicabánya vendégeként 2-1-re győző Bukaresti Juventus (42 pont) mögé a Szatmárnémeti Olimpia (34 pont) lépett előre a második pozícióba, miután 1-0-ra győzni tudott Brăilán. A Târgoviștén vasárnap 3-0-s sikert arató UTA 33 ponttal a negyedik. A 19. forduló többi eredménye: Baloteşti–Clinceni 1-3, Râmnicu Vâlcea–Tatrang 1-0, Suceava–Călăraşi 1-1. A Temesvári ASU Poli és a Nagyváradi Luceafărul a szabadnaposak voltak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »