Mégsem mondott le Gyárfás Tamás

Mégsem mondott le Gyárfás Tamás

A Magyar Úszó Szövetség távozását bejelentett elnöke nem írta meg azt a levelet, ami hivatalossá teszi lemondását.

Mint ismert, Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök szerda reggel 9 órakor a Magyar Távirati Irodának küldött üzenetében bejelentette, a személye körül kialakult konfliktust lemondásával kívánja feloldani.

Hírdetés

A szövetség alapszabályának az elnöki poszt megüresedéséről szóló 18. paragrafusában viszont az olvasható, hogy a távozás első hivatalos lépése az, hogy az elnök – momentán a tisztet 23 éven át betöltő Gyárfás – írásban tájékoztassa a szövetséget szándékáról. Ezért tehát Csurka Gergelyhez, a Magyar Úszó Szövetség kommunikációs vezetőjéhez fordultunk, aki lapunknak megerősítette a gyanút, ezt a levelet Gyárfás még nem írta meg (bejelentése után kevéssel repülőre ült), jelenleg Kanadában tartózkodik a rövid pályás vizes-világbajnokság eseményén a Nemzetközi Úszószövetség egyik vezetőjeként. Csurka elmondása szerint Gyárfás hazaérkezése után esedékes ennek a levélnek a megírása, amit az elnökség összeülése követhet.

A windsori vb december 11-ig tart, tehát ha ténylegesen lemond Gyárfás, ezt követően az elnökség 15-30 napon belül ír ki tisztújító közgyűlést egyetlen napirendi ponttal, az elnökválasztáséval. A matematika és a naptár alapszintű ismerete birtokában nem nehéz kitalálni, hogy idén már aligha választ új elnököt a Magyar Úszó Szövetség.

A lehetséges történésekről és elnöki esélylatolgatásunkról ITT olvashat bővebben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »