„Megrendült a hely, ahol együtt voltak” – Fogvatartottak zarándokoltak a szentkúti kegyhelyre

„Megrendült a hely, ahol együtt voltak” – Fogvatartottak zarándokoltak a szentkúti kegyhelyre

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén tizenöt büntetés-végrehajtási intézményből százharminc fogvatartott gyűlt össze a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen, az irgalmasság szentévében rendezett zarándoklaton. A nap lelkivezetője Bíró László püspök volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A zarándoklaton a fogvatartottakon kívül jelen volt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, vezetői és számos munkatársa, valamint a tizenöt éve működő börtönlelkészi szolgálat lelkészei.

Szentmisével kezdődött a program, amely előtt Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka köszöntötte a résztvevőket. Köszönetet mondott Bíró László püspöknek, aki – miután hallotta, hogy Ferenc pápa az irgalmasság szentévében a fogvatartottak zarándoklatának tagjaival is találkozik – megálmodta a rendezvényt. A zarándoklat nem vallási turizmus, hanem lelki feltöltődés, átjárja a szent hely kegyelme, az ember jobbá akar válni – tette hozzá.

Vári Krisztina Ágnesnek, az evangélikus egyház egyházi koordinátorának, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkészének és L. Molnár Istvánnak, a református börtönmisszió vezetőjének köszöntője után Bíró László püspök nyitotta meg a zarándoklatot. „Történelmi pillanatban vagyunk együtt. Ilyen még soha nem volt. Egy történelmi esemény résztvevői vagyunk” – jelentette ki, hiszen a büntetés-végrehajtás vezetői, dolgozói, a börtönlelkészek és a fogvatartottak együtt ünnepelnek. A püspök azt kívánta a raboknak, hogy tudjanak megbocsátani, ha valakit hibáztatnak helyzetükért, és tudjanak újrakezdeni.

Bíró püspök homíliája elején felhívta a figyelmet az ünnepnap szentjei, Péter és Pál apostolok alakjára. „Nem voltak mintafiúk, volt az életükben gikszer” – mondta el róluk, hiszen Péter háromszor megtagadta Jézust, Pál pedig üldözte a keresztényeket. Mégis tudtak lépést váltani, megfordította az életüket az, hogy bűnbánattal oda tudtak fordulni Jézushoz. Azt kívánta, hogy a zarándoklat résztvevői is engedjék, hogy megérintse szívüket a szent hely, fogadják be Jézus szeretetét, irgalmát.

„Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának arca” – idézte Ferenc pápát, és felhívta a figyelmet a zarándokok sálját díszítő képre, az irgalmasság szentévének logójára. A képen Jézus a vállán visz egy embert, kettőjüknek három szemük van, az egyik szemük közös. Azt fejezi ki ez a kép, hogy Isten az ember szemével is nézi az embert, az embernek pedig Isten tekintetével, irgalmasan kell tekintenie a másik emberre.

„Isten előtt egy a méltóságunk, nem vagyunk leselejtezett emberek, az egyház szeretne szeretettel hordozni benneteket” – fogalmazott Bíró László. Kiemelte az újrakezdés lehetőségét, ahhoz hasonlította a fogvatartottak helyzetét, amikor az iskolás gyerek új füzetet kap, és elhatározza, hogy abba majd szépen fog írni. „Merjük elhatározni, hogy szépen írunk az új füzetbe. Nagy küzdelem az újrakezdés, de Isten szeret, nem írt le minket!” – buzdította hallgatóit a püspök. Hozzátette, hogy ez a zarándoklat egyben üzenet a társadalomnak is. Fontos imádkozni azokért, akik otthon várják majd a hazatérő szabadultakat, akiknek szívét megérintette Isten irgalma. Ahogyan régen az idősek mondták a zarándoklatokról hazatérve: „Legyen részetek benne!” vagy „Imádkoztam értetek.” Vigyük haza Isten irgalmát, osszuk meg másokkal, engesztelődjünk ki azokkal, akikkel összetűzésben vagyunk – kérte Bíró László a fogvatartottaktól, majd felhívta a figyelmüket azokra az emberekre, akikkel a börtönökben együtt élnek: legyenek az öröm forrásai a cellatársaik számára!

A szentmisét a Kalocsai Fegyház és Börtön lakóinak éneke tette még szebbé, ünnepélyesebbé. A női börtönben évek óta működik egy kórus, a városba is kijárnak nagyobb ünnepeken énekelni. A zarándoklat záró rendezvényén, a püspökkel folytatott beszélgetés előtt félórás műsort adtak, versekkel, magyar és latin nyelvű Mária-énekekkel – a padokban elismerő szavak kísérték a mélyen átélt és magas színvonalú előadást. Bíró László püspök a szentmise végén és a beszélgetés során is kiemelte, hogy az ének érezhetően mélyről szakadt fel, a lelkük mélyéről.

A zarándoklatot vezető püspök a szentmise végén örömét fejezte ki azért, hogy fegyelmezetten és méltóságban ünnepeltek. A találkozó különleges értékeként emelte ki, hogy a lelkészek, a büntetés-végrehajtás munkatársai és a fogvatartottak egységben voltak az emberi méltóság szolgálatában.

A szentmisét ebéd majd sajtótájékoztató követte. Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a sajtó munkatársai előtt kifejezte örömét, hogy részese lehet ennek a különleges zarándoklatnak, és elismeréssel szólt a lelkészek munkájáról.

Bíró László püspök megvallotta, hogy egy olyan álom volt ez a zarándoklat, amelyről maga is alig merte hinni, hogy sikerülni fog. Kegyelmi csodának nevezte, hogy a Büntetés-végrehajtási Szervezet vállalta az együttműködést. Méltatta a börtönlelkészek munkáját, amely csendben zajlik, a hétköznapokban talán nincs látványos eredménye, de amelynek gyümölcse ebben a szép együttlétben is megnyilvánult: „Megrendült a hely, ahol együtt voltak” – idézte az Apostolok cselekedeteiből. Elismeréssel szólt a Cursillo mozgalomról is, és felvetette a megválaszolásra váró, cselekvésre ösztönző kérdést, vajon a társadalom befogadja-e a hit által a börtönökben megújult életeket. Hozzátette, hogy a Cursillo lehetne kovász azokban az egyházközségekben, ahová hazatérnek a megtért egykori fogvatartottak.

Bíró püspök szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy az irgalmasság évének szavait az egyházban éppen a fogvatartottak hallják meg leginkább. A szentmisében érezhető volt, hogy mélyen megértik: Péterrel és Pállal együtt ők is lépést válthatnak. Hozzátette, hogy sokszor ugyanakkor a környezetük nem hiszi, gyanakodva néz rájuk, megbélyegzi azokat, akik a szívük mélyén megtértek. Hosszú út, hogy a hívőközösségek és a szélesebb társadalom megtalálja annak az útját, hogy bizakodóan, reménykeltően oda tudjon állni azok mellé, akik új életet akarnak kezdeni. Az út elején vagyunk, bátorítani kell a karitatív szervezeteket és az egyházközségeket, hogy álljanak a hazatérők mellé.

Hajdú Miklós sátoraljaújhelyi börtönlelkész elmondta, hogy az első börtöncursillót a sátoraljaújhelyi intézményben tartották. Szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy tizenöt év távlatából látják igazán, mennyi értelme van a börtönlelkészi szolgálatnak. Elég, ha személyes érdeklődéssel kezdik a beszélgetést a fogvatartottakkal: hogy vannak?, mikor volt beszélőn?, kaptak-e levelet?… előbb-utóbb szóba kerül az Isten, és aztán felajánlják a lehetőséget, hogy vegyenek részt az alkalmaikon.

L. Molnár István, a református börtönmisszió vezetője kiemelte, hogy nyitottá kell tenni a társadalmat a megtért szabadultak befogadására. Hangsúlyozta továbbá, hogy a megtértek „kovászt” jelenthetnek a zárkákban is. Kérdésünkre elmondta, hogy igyekeznek nyitottá tenni gyülekezeteiket a fogvatartottak felé, ezért találkozókra viszik őket a börtönökbe – terjed ez a modell, amelynek segítségével a hazatérőket könnyebben befogadhatják. Vári Krisztina Ágnes elmondta, hogy a börtönlelkészi szolgálat fontos része a közösségépítés, a közösségben való integráció egyben előkészíti a társadalomba való reintegrációt.

Kálmán Peregrin ferences szerzetes, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója a zarándoklat jelentőségéről beszélt: a zarándok útra kel Krisztus felé, és a cél meghatározza lépteit, belsőleg átalakul.

A délután ezt követően a kultúráé és a személyes hangvételű beszélgetésé volt. A kalocsai női börtön kórusának előadása után püspöki „kérdezz-felelek” következett a kegytemplomban: a fogvatartottak közül bárki feltehette kérdését Bíró Lászlónak. A püspök beszélt papi hivatásáról, a tizenöt éve működő börtönlelkészi szolgálat gyümölcseiről, az emberi szabadságról.

„Hogyan tudjuk önmagunknak megbocsátani a bűnt, amelyet elkövettünk?” – hangzott az egyik kérdés. Bíró László kiemelte a bűnbánat fontosságát, és arra figyelmeztetett, hogy aki megbánta bűneit, az ne keverje össze a megbocsátott bűnt és a bűn emlékét. Sokan emlegetik majd az életben az elkövetett bűnüket, de ők tudják, hogy a bűn már nincs, a bűn árnyéka az, ami megmarad. Keresztelő János így mutatott Jézusra: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit” Engedjük, hogy elvegye a bűneinket – buzdította a püspök a fogvatartottakat. Az utolsó kérdés –„Mit tegyen az ember, ha úgy érzi, ártatlanul kell börtönben ülnie?” – alkalmat adott Bíró Lászlónak, hogy hangsúlyozza: a leginkább ártatlanul Krisztus szenvedett. Ha ártatlanul szenvedünk, hasonlóvá válhatunk hozzá, vele együtt részünk lesz a szenvedésben, de a feltámadásban is.

A zarándoklatot a püspöki áldás előtt a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának személyes hangvételű gondolatai zárták. Köszönetet mondott a püspöknek, a munkatársainak és a lelkészeknek a zarándoklat megszervezéséért, és hozzátette, hogy a lelkészeket is a munkatársaiknak tekinti. „Történelmi esemény részesei voltunk” – ismételte meg Bíró László püspök szavait. 

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »