Megpróbálták ellopni, ledöntötték a szentbenedeki Kornis-kastély másfél tonnás unikornisait

Keddről szerdára virradó éjszaka ismeretlenek megpróbálták ellopni a Kolozs megyei Szentbenedeken álló Kornis-kastély kapuját őrző unikornisokat. A kőszobrok azonban egyenként másfél tonnát nyomnak, így a művelet nem sikerült. Az egyik szobrot viszont az árokba döntötték.

A Kornis-kastély Budapesten élő tulajdonosa, Géher Ferenc az esetről értesülve a unikornisokat elszállíttatta; a többek között a szamosújvári Téka Alapítványnak eljuttatott levelében azt írta, “biztonságos helyen várják,
hogy a kastély sorsának jobbra fordulása után visszakerüljenek a helyükre”.

A Kornis-kastély főépületét Keresztúri Kristóf építtette 1573 és 1593 között. A XVII-XVIII. század során a kastélyt több rendben bővítették, és átalakították.
1948-ban államosították, 1950-51-ben az épület felét silónak, másik felét iskolának alakították át. Ekkor a kastély könyvtárának nagy részét az udvaron elégették. Innentől fogva az épület állaga fokozatosan romlott – olvasható a kastély leírásában a Webkastély vetélkedő honlapján. Adatlapja a Kastély Erdélyben oldalon is böngészhető. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »