Megöregedtek, elmentek a doktorok! Lehet az egészségügy előbb ürül ki, mint Magyarország

Rig Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ szerint 2016 első felében 419 orvos, 259 szakdolgozó, 108 fogorvos és 23 gyógyszerész kérte ki a jó hírnévhez fűződő igazolást, azaz ennyien kívántak ebben az évben külföldön munkát vállalni.

Mint mondta, elsősorban a középkorú orvosok, az adjunktusuk választják, hogy az unió más tagállamaiban folytatják a szakmát. Az ellenzéki néppárt politikusa hozzátette, a másik kategória az úgynevezett „fapados orvosoké”, akik 2-3 műtéti napot vállalnak például Angliában, Németországban vagy Ausztriában, s annyit keresnek, mint itthon egy hónap alatt.

Ez azt jelzi, hogy a bérfejlesztés nem érte el igazi célját

– összegzett Rig Lajos, aki a tájékoztatót egy „önkiszolgáló műtő” feliratú asztal mögött tartotta, amelyen orvosi eszközöket helyeztek el.

A képviselő egyúttal rámutatott arra, hogy sajtóhírek szerint 59 év a házi gyermekorvosok átlagéletkora (száznegyven orvos 70 év feletti, kilenc nyolcvan év feletti) tehát a következő években kiürülhetnek a praxisok. Hivatkozott arra is, hogy a Magyar Orvosok Szövetsége szerint az úgynevezett manuális szakmákból 30 százalék hiányzik, a szakképesítéssel rendelkező sebészek köréből 20 százalék.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »