Megölték az egyik legnagyobb környezetvédőt

Megölték az egyik legnagyobb környezetvédőt

Meggyilkoltak Hondurasban helyi idő szerint csütörtökön egy környezetvédő aktivistát, aki az őslakosok életterét veszélyeztető vízerőművek és bányák ellen emelte fel a szavát. Megölése miatt több százan vonultak a latin-amerikai ország fővárosának az utcáira.

A tanár végzettségű, 43 éves Berta Cacerest két férfi lőtte agyon a fővárostól, Tegucigalpától 180 kilométerre nyugatra fekvő La Esperanza-i otthonában – közölte Julian Pacheco hondurasi belügyminiszter, és hozzátette: elítéli a bűncselekményt. A támadásban még egy ember megsebesült.

A hondurasi kormány közlése szerint a rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, és két szemtanú áll kihallgatás alatt.

Caceres, akit korábban többször is halálosan megfenyegettek, tavaly elnyerte a zöld Nobel-díjként emlegetett Goldman Környezetvédelmi Díjat erőfeszítéseiért, amelyekkel egy 50 millió dollár értékű gát felépítését igyekezett megakadályozni, amely több száz indián lakhelyét veszélyeztette. A gátépítési projektet a Caceres vezette tiltakozások nyomán egy időre felfüggesztették.

Meggyilkolásának hírére a Nemzeti Autonóm Egyetem több száz diákja torlaszolta el az intézmény környékén lévő utcákat, ablakokat törtek be és kövekkel dobálták meg a helyszínre érkező rohamrendőröket. A tömeg feloszlatására a hatóságok könnygázt vetettek be.

A Global Witness nevű londoni civilszervezet összesítése szerint Hondurasban 101 környezetvédő aktivistát öltek meg 2010 és 2014 között. A közép-amerikai ország az egyik legveszélyesebb hely a világon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »