Megölhetünk 164 embert, hogy megmentsük 70 ezret?

Megölhetünk 164 embert, hogy megmentsük 70 ezret?

Egy terrorista eltéríti a Lufthansa Berlinből Münchenbe tartó járatát, a fedélzeten 164 emberrel. A kapitányon keresztül közli a hatóságokkal, hogy a gépet a müncheni Allianz Arenába kormányozza, ahol hetvenez ember gyűlt össze a Németország-Anglia futballmeccsre. Felküldenek két vadászgépet, ám nem sikerül kényszerleszállásra bírni a terroristát. Néhány perc marad a becsapódásig, amikor az egyik vadászpilóta, a hadügyminisztertől érkezett határozott parancs ellenére úgy dönt, lelövi az utasszállítót: megölve ezzel a 164 utast, de megmentve a 70 ezer nézőt a stadionban. Lars Koch őrnagyot letartóztatják, és tettéért bíróság elé állítják. Ártatlan, vagy bűnös? Helyesen döntött vajon? Lehet életet menteni más emberek élete árán?

Felmentik vagy elítélik? A nézők döntenek

Ezeket a kérdéseket szegezi a nézőnek a Katona József Színház Terror című előadása Dömötör András rendezésében a Kamrában. A német Ferdinand von Schirach ügyvéd és drámaíró – és kizárólag a név tragikus emlékezete miatt: Baldur von Schirach, a Hitlerjugend egykori vezetőjének dédunokája – Németországban hatalmas sikert aratott jogi kamaradrámája nem csupán esztétikai értelemben állítja döntés elé a közönséget. A Lars Koch vadászpilóta bírósági tárgyalását lejátszó előadás végén a nézőknek – az előre kiosztott szavazólapok segítségével – ítélniük kell az őrnagyról: felmentik vagy elítélik?

A nézőtérre lépő közönség egyből a tárgyalóteremben találja magát. Szemben velünk íves szürke pulpitus, egy funkcionális és rideg tér kellékei. Hamar kiderül, hogy a színpadot a széksoroktól elválasztó láthatatlan falat az előadás erejéig átütötték, mi, nézők, egy hatalmas esküdtszékként, mindannyian a procedúra részei vagyunk. Egy tárgyalás olyan akár egy színpadi előadás – mondja prológusban a bírósági elnök (Kiss Eszter). Vagyis az illúzió megsokszorozódik, mintha két tükröt tartanánk egymással szemben: egy előadás, ami bírósági tárgyalást jelenít meg, ami olyan, mint egy előadás, ami bírósági tárgyalást jelenít meg, és így tovább a végtelenségig.

A valóságban is bírósági tárgyalást vonna maga után

S bár az illúziót szaporítjuk, a probléma húsbamaróan valóságos: a terrorfenyegetettség és az arra adott reakciók. Hogyan tudunk harcolni a terrorral? Ha ragaszkodunk a jogrendszerünkhöz, vagy ha feladva az elveinket az adott szituációban ésszerűnek tűnő döntést hozunk?  

Egy korábbi valóságos fenyegetés után Németországban törvény született a terroristák kezébe került járatok lelövéséről. Ezt azonban a német alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte, így a Lufthansa gép fiktív lelövése a valóságban is bírósági tárgyalást vonna maga után. Nem lehet ugyanis életet élettel szembeállítani, nem menthetünk meg úgy embereket, hogy másokat megölünk – érveltek az alkotmánybírák. És ugyanerre építi fel vádbeszédét a darabban Nelson államügyésznő is (Fullajtár Andrea).

A vádlott, Lars Koch (Kovács Lehel) ezzel szemben azt veti fel, hogy rosszak a törvények, mert arra ösztönzik a terroristákat, hogy ártatlan embereket használjanak fel az akcióikhoz. És erre rezonálnak védőjének (Mészáros Béla) szavai is, aki szerint háborúban állunk, és az egyetlen mód, hogy felvegyük a harcot a terrorral szemben az, hogy elfogadjuk, a küzdelem áldozatokkal jár.

Színészeknek álcázott elvek és eszmék

Ferdinand von Schirach kiválóan ismeri a jogi környezetet, amelybe szereplőit elhelyezte. Ám amíg egy tárgyalássorozat esetenként évekig is elhúzódik, és több százezer oldalas dokumentációval jár, addig az előadás szűk két órába, és néhány tucat párbeszédbe sűríti bele a történetet. Ez azzal jár, hogy a felfoghatatlanul bonyolult, jogi, filozófiai és morális kérdések százait felvető ügyről csupán egy aprócska rész ismeretében döntünk. Mintha a jéghegy csúcsa alapján ítélnénk a kiszorított víz súlyáról.

Az aktualitásokra reagáló színház legtöbbször megmarad színháznak, ahol a szereplők a saját értékükön jelennek meg, vagyis eljátszanak valamit, amit a néző a saját tapasztalataival összevetve gondolhat tovább. A Terrorban azonban színészeknek álcázott elvek és eszmék feszülnek egymásnak a szemünk előtt. Az eset hátborzongató valószerűsége akár élővé is tehetné az előadást, ám az érvek csikorgó összeütközése miatt nehéz eldönteni, hogy mit kezdjünk a színészi alakításokkal.

És mivel a végén mi magunk döntünk, az előadás fókuszpontját a közönsége ítélete adja. Nem mindegy azonban, hogy mi alapján mentjük fel, vagy küldjük börtönbe Lars Kochot. Vagyis, hogy képes-e a produkció új szempontokat felvetni, és ezzel a közönség tagjait korábbi elveik átértékelésére késztetni, vagy csupán felmondja a mindenkiben benne élő kettősséget a terror elleni harcról és az élet védelméről.

Az október 8-i bemutató az utóbbi felé hajlott, Lars Koch mindenesetre szabadon távozhatott: a közönség 61:40 arányban felmentette.       


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »