Megmozdul a világ legnagyobb hadserege

A kínai hadsereg nem indít elsőként támadást, de megtámadása esetén ellencsapással válaszol – fogalmaz egyebek mellett a Kína „aktív védelmi” stratégiáját felvázoló, kedden kiadott, viszonylag szűkszavú Fehér könyv.

Kína szerint a globális kormányzási és az ázsiai és csendes-óceáni geostratégiai struktúrában, a nemzetközi gazdasági versenyben és katonai területeken történelmi változások vannak folyamatban, átalakulóban van a hatalmi egyensúly.

Annak ellenére, hogy Peking belátható időn belül nem látja veszélyét egy újabb világháborúnak, úgy véli, továbbra is helyi háborúk kitörése fenyeget, újabb veszélyeket jelent a hegemonizmus, a hatalmi politizálás és az úgynevezett neointervencionalizmus. Kína ellenzi ezek minden formáját és kijelenti, hogy maga nem törekszik egyeduralomra, erejétől függetlenül nem áll szándékában terjeszkedni, független, békés, védelmi politikát folytat – olvasható a dokumentumban.

A szerzők négy, az ország számára kritikus biztonsági területet neveztek meg, amelyek az óceán, a világűr, a kibervilág és a nukleáris erők. Hangsúlyozzák, a haditengerészet feladata a parti vizek védelme mellett egyre inkább kiegészül a nyílt vízi területek védelmével, és külön is kitérnek arra, hogy egyes szomszédos országok provokatív lépésekkel megerősítették katonai jelenlétüket „Kína zátonyain és szigetein, amelyeket illegálisan elfoglaltak”.

Hírdetés

„Külső országok” ugyancsak aktívan beavatkoznak a Dél-kínai-tenger ügyeibe, néhányan folyamatos tengeri és légi megfigyelést folytatnak Kína ellen – állapítják meg.

A térség biztonsági helyzetét jellemezve kitértek arra is, hogy az Egyesült Államok megerősítette katonai jelenlétét és katonai szövetségét a térségben, míg Japán a szerzők szerint a háború utáni rendszer felszámolására törekszik, katonai és biztonságpolitikájának átalakításán dolgozik. A Koreai-félsziget és Északkelet-Ázsia instabil, a térségben újjáéledt a terrorizmus, a vallási szélsőségesség és a szeparatizmus. A Kína-ellenes erők pedig sosem hagynak fel próbálkozásaikkal egy „színes forradalom” kirobbantására –olvasható a dokumentumban.
Kína a békéért fegyverkezik

Az új nemzetközi körülmények közepette, Kína modernizációjának részeként és békés fejlődésének garanciájaként célul tűzték ki a nemzetvédelem és a fegyveres erők megerősítését. Úgy fogalmaznak, hogy a kor követelményeihez igazodóan a helyi információs háborúk sikeres megvívására készülnek, miközben a kínai számítógépes, információs infrastruktúrára leselkedő „súlyos veszély” elhárítására törekszenek.

A kormány információs hivatala által kiadott iratban azt is leszögezik, hogy az ország egyetlen másikkal sem fog nukleáris fegyverkezési versenybe szállni, ellenzi a világűrbe telepítendő fegyvereket, de megvédi űrbéli eszközeit. Megerősítették, hogy Kína nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert.

Megfigyelők az idei Fehér könyvről megjegyzik, hogy még a korábbiaknál is kevesebb információt tartalmaz, nincsenek benne adatok és mindössze 25 oldalas. A legutóbbi, 2012-ben kiadott dokumentum 86 oldalas volt, azt is – a különböző, köztük környező országok hasonló több száz oldalas jelentéseihez képest –„soványnak” jellemezték. Mindazonáltal megjegyzik, a védelempolitikai alapelveket tartalmazó Fehér könyvek sorában a mostani műfajában eltér a korábbiaktól, szerzői a hangsúlyt a stratégiai megközelítésre helyezték.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »