Megmérgeztél, Árpád!

Megmérgeztél, Árpád!

Tudtam.

Hogy ez lesz. De hogy ennyire ez lesz, azt nem tudtam.

Három nap alatt három arany egyfelől.

Hányinger, rosszkedv, levertség másfelől.

Kedves Árpád, tényleg hagyhattátok volna, hogy nyugodtan-békésen nézhessék a magyar emberek az olimpiát.

Oké, ez csak egy elhaló sóhaj.

Úgy nyilván nem lehet. A propaganda nem pihenhet.

A vasat ütni kell. Kalapálni, kalapálni, kalapálni.

Sulykolni, sulykolni, sulykolni.

Márpedig sulykolni úgy érdemes, ha van kinek. Ha kéznél vannak az agyak, a mosandóak. Ha ott vannak az emberek, ülnek a tévé előtt, több százezren, több millióan.

Az ostoba híradó a közönség töredékét sem éri el. Az olimpia más, a Barátok köztön kívül semmi sem versenyezhet Hosszú Katinkával és a többiekkel, és az sem mindig.

A főpróba megvolt a futball-Európa-bajnokságon. Akkor is jöttek az egyperces hírek, egyik a másik után, ám ellenük még lehetett védekezni. Két félidő között és a lefújás után a szakértők szakértésétől menekülvén úgyis levette a hangot a néző.

Az olimpia azonban nem félidőkből áll. Itt bármikor, bármelyik pillanatban lecsaphat az egyperces mennykő. Vagy a társadalmi célú hirdetés.

Társadalmi célú, bizony.

Tudta?

Hogy amit eddig látott, annak semmi köze – hehe – nem volt a politikához? Politikai hirdetéseket ugyanis csak mostantól – a kampány ötven nappal az esemény előtt kezdődhet – szabad közzétenni?

Amit eddig látott, ismeretterjesztés volt. Pártunk és kormányunk csak arról gondoskodott, hogy okosabbak, informáltabbak legyünk.

Hogy tudjunk végre rendesen gyűlölni. Erőből, lelkesen.

Hogy pontosabban tudjuk, kit kell gyűlölni.

Mindenkit, aki erre jár. Aki szembejön. Aki nem mi vagyunk.

Van kit.

És hogy tudjuk gyűlölni egymást is. Amiért nem gondolkodunk egyformán. Háborúban többféleképpen gondolkodni luxus. Veszélyes. Majdhogynem megengedhetetlen.

Társadalmi célnak nem kevés.

Kivonulni a társadalomból – voltak ilyen dolgok, programok évtizedekkel ezelőtt.

Jó-jó, túldrámázni sem muszáj. Lehet, hogy csak jobban kell figyelni. Gyorsabban, ügyesebben kezelni a távkapcsolót. Majd helyesen dönteni október 2-án.

Meg hát a három arany az mégiscsak három arany – és még jön is néhány.

Szász Emese és Hosszú Katinka pedig a miénk, mindannyiunké. S kié ehhez képest Árpád és a habonyikumok? Senkié. Micsoda különbség.

Ráadásul mennyi mérgezést kihevertünk már. Ebbe sem fogunk belerokkanni. Tudom.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »