Meglovagolnák Erdélyben a turisztikai trendeket

Meglovagolnák Erdélyben a turisztikai trendeket

Dübörög a dél- és kelet-eu­rópai turzimus, a ter­rorfenyegetettség miatt egyre népszerűbbek a biztonságos úti célok, és ebből Románia, Erdély, ezen belül a Székelyföld is nyerhet – vélik a turisztikai szakemberek.

szent anna to archiv_b

„A belföldi turizmus a fénykorát éli” – szögezte le a Krónika megkeresésére László Endre. A turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) székelyföldi regionális elnöke, a Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója elmondása szerint a román tengerpartnak sok év óta az idei a legjobb idénye, de a bálványosi Grand Hotel is igen keresett, szeptemberig egyetlen hétvégére sincs már üres hely. Hasonló kihasználtságra évek óta nem volt példa. Magyarországon is megerősödött a belföldi turizmus, a Balatonon szintén alig van már üres szálláshely.

László Endre érdeklődésünkre kifejtette, hogy a külföldiek is egyre nagyobb számban választják a kelet- és közép-európai országokat. Ugyan még csak most készülnek a féléves statisztikák, de már az első öt hónap adatai is azt mutatják, hogy ugrásszerűen megnőtt a beutazók száma, és az országon belül Brassóba és környékére érkeznek a legtöbben. László Endre szerint a romániai idegenforgalmi szolgáltatásokra az jellemző, hogy vannak nagyon jó helyek és nagyon rosszak is, de ez a kettőség máshol is előfordul.

Külföldre, csak a közelbe

A romániai turisták körében különben még mindig nagyon népszerű Bulgária, de Görögországot is még mindig sokan választják, és bár Horvátország továbbra sem olcsó, ott is sokan szívesen nyaralnak. Egyre többen kérnek ajánlatot az olasz és a spanyol tengerpartra, ott a strandolást városnézéssel is összekötik. „A menekültáradat egyre kevésbé befolyásolja az idegenforgalmat, az emberek megszokták, már együtt tudnak élni vele” – véli a turisztikai szakember, aki szerint ugyanakkor a terrorfenyegetettség nagy vesztese Törökország, ahol már évek óta mélyrepülésben van az idegenforgalom.

Idén mintegy 35-40 százalékot esett vissza, ami rengeteg elmaradt turistát jelent, hiszen sok a török szálláshely, és ezek egyharmada 2016-ban kihasználatlanul marad. „Romániából egyelőre még nem indultak el a menetrend szerinti repülőjáratok Egyiptomba, bár Magyarországról már lehet repülni, Romániából valószínűleg szeptemberben indulnak az első charterek, ha addig nem történik újabb terrortámadás, akkor valószínű megtelnek a Hurghadába és Sharm-el Sheikh-be induló járatok” – válaszolta kérdésünkre László Endre.

tengerpart__arch_b

Vissza nem térő esély

„Romániának, Erdélynek, ezen belül a Székelyföldnek is jó piaci lehetőség a jelenlegi konjunktúra, hiszen minél eldugottabb egy hely, annál biztonságosabbnak számít” – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Albert Zoltán, a Székelyföld desztinációmenedzsment klaszter elnöke, a Csomád–Bálványos Kistérségi Társulás munkatársa. Meglátása szerint mindenképpen pozitív hozadéka lesz a romániai idegenforgalomban a változó irányzatoknak, de valószínűleg sem az ország, sem a térség nem lesz képes ezt maximálisan kihasználni. „Túl lassú a reakció, későn ismerjük fel a trendeket, akkor körüljárjuk, hitetlenkedünk, majd túl későn lépünk. Másrészt a tőkehiány is hátráltatja a gyors reakciót” – véli Albert Zoltán, aki szerint ez az egész országra és a Székelyföldre is jellemző.

Az idegenforgalmi szakember egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon jól jöttek ebben az időszakban – amikor úgyis változnak az úti célok – az Erdélyt dicsérő és ismertető, világszerte sugárzott dokumentumfilmek, az ország és a térség egyre „láthatóbb”, de nincs meg a kapacitás, hogy erre megfelelően reagálni tudjon a turisztikai szolgáltatói ágazat. „Már nem lehet csak a szálláshelyet eladni, programot, élményt kell kínálni a turistának” – szögezte le Albert Zoltán. Mint hangsúlyozta, az általa vezetett klaszter is arra törekszik, hogy az országon belül is minél láthatóbbá tegye a Székelyföldet, de a szolgáltatóknak, a vállalkozóknak is fel kell zárkózniuk a kínálatukkal, reagálniuk kell a megnövekedett keresletre. A klaszter elnöke leszögezte, az ország és a Székelyföld is mindenképpen nyerni fog a változó irányzatokból, a forgalom növekedésére lehet számítani, még ha nem is tudják kihozni a maximumot a lehetőségekből.

Minimális növekedés a Partiumban

A Nagyvárad melletti Félixfürdőn és Püspökfürdőn több szállodát üzemeltető Turism Felix Rt. munkatársai a Krónika kérdésére arról számoltak be, hogy a tavalyi „szezonhoz” képest idén csak minimális növekedést tapasztaltak, és meglátásuk szerint ez nem is annyira kirívó, hogy összefüggésbe lehessen hozni kül- és belpolitikai eseményekkel. A több vendéget inkább az üdülőtérségben végzett fejlesztéseik és népszerűsítési munkájuk számlájára írják.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »