Meglesz lassan a német kalifátus

Minden korábbinál többen, nagyjából 2 millióan vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt becslése szerint.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A statisztikai hivatal nem a menedékkérők és menekültek számának alakulásáról készített becslést, hanem arról, hogy mennyi külföldi állampolgár – bevándorló, migráns – költözött hosszabb-rövidebb időre az országba 2015-ben. Ebbe a körbe tartoznak a menedékkérők és menekültek mellett például az uniós társállamokból Németországba költözött munkavállalók.

A Destatis közleménye szerint a rendszeres statisztikai adatfelvételek kezdete óta tavaly emelkedett a legnagyobb mértékben a bevándorlók száma. Ugyanakkor a hivatal becslése alapján egy év alatt 860 ezren elköltöztek az országból. A vándorlási mérleg – a be- és kivándorlók számának különbsége – így 1,14 milliós többletet jelez, ami ugyancsak történelmi csúcs.

Egy évvel korábban 1,343 millióan költöztek be, és 760 ezren költöztek el, a vándorlási mérleg így 577 ezres többletet mutatott.

Tavaly 2014-hez képest 49 százalékkal emelkedett a bevándorlók száma, a kivándorlóké viszont csak 12 százalékkal, a vándorlási mérleg többlete így csaknem megduplázódott.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »