Meglepő ajánlattal álltak elő a britek Törökországban

Nagy-Britannia széleskörű szabadkereskedelmi megállapodást kíván kötni Törökországgal – jelentette be Boris Johnson brit külügyminiszter első hivatalos törökországi látogatása során kedden Ankarában, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A brit politikus kiemelte továbbá, hogy London támogatja Ankara Szíria-politikáját. Johnson csodálkozásának hangot adva megjegyezte: a Recep Tayyip Erdogan török elnököt célzó gúnyverse, amellyel májusban nyert a The Spectator című brit magazin pályázatán, nem került szóba a megbeszélések során.

Cavusoglu leszögezte: a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciának az Egyesült Államok ígéretének megfelelően vissza kell vonulnia az Eufrátesz folyó keleti partjára. Megjegyezte, hogy az YPG több mint 200 fegyverese még mindig a folyó nyugati partvidékén fekvő Manbídzs városánál van. A tárcavezető arra figyelmeztette Washingtont, hogy ha együttműködik az YPG-vel, Szíria jövőjét kockáztatja.

A török külügyminiszter ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy London pártolja Ankarának a törökországi kurdok autonómiájáért fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen vívott harcát. Cavusoglu nyomatékosította: a PKK nem képviseli a kurdok érdekeit, a népcsoport és a terrorszervezet világosan elkülöníthető egymástól.

A török külügyminiszter megköszönte brit hivatali kollégájának, hogy támogatásáról biztosította a július 15-i puccskísérletet követően. A brit politikus hozzátette: London Ankara mellett áll a demokrácia védelmében. Cavusoglu arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben kölcsönös vezetői szintű látogatásokat terveznek a gazdasági kapcsolatok élénkítése céljából.

Johnson török hivatali kollégája mellett napközben Erdogannal, valamint Binali Yildirim miniszterelnökkel is találkozott.

A brit külügyminiszter törökországi látogatása első napján, kedden a Brexitre utalva úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia az Európai Unióból, nem pedig Európából lép ki.

A brit lakosság szűk többsége a június 23-i népszavazáson döntött az EU-ból történő brit kiválás mellett. A Brexit-tábor egyik szószólója a jelenlegi külügyminiszter, Boris Johnson volt. A politikus szerint London jelenleg is tárgyalásokat folytat európai partnereivel, és az a célja, hogy a brit kormány már a jövő év elején aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely az EU-tagság megszűnésének folyamatát szabályozza.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »