Megkínozzák ellenfeleiket a húszik

A jemeni húszi lázadók tömegével veszik őrizetbe ellenfeleiket, akiket sokszor megkínoznak – írta szerdán honlapján a BBC brit műsorszolgáltató az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet jelentésére hivatkozva.

Az AI hatvan esetet vizsgált, és az összesítésből kiderült: számos önkényes őrizetbe vétel és rejtélyes eltűnés írható a síita húszik számlájára. A fogva tartottak között politikusok, újságírók, egyetemi oktatók és aktivisták is vannak.

A nemzetközileg elismert jemeni kormány és az azt támogató arab koalíció ellen harcoló húszik tartják ellenőrzésük alatt a jemeni fővárost, Szanaát. A 2015 márciusa óta zajló jemeni polgárháborúban legalább 6200-an vesztették életüket, és csaknem hárommillióan váltak földönfutóvá. A konfliktus az éhínség szélére sodorta az egyik legszegényebb arab országot, és a lakosság 82 százaléka szorul humanitárius segítségre.

A londoni székhelyű Amnesty International szerint az Ali Abdullah Száleh volt elnököt támogató húszik „módszeresen elfojtják az egyet nem értő hangokat” az általuk uralt területeken.

A lázadók rendszeresen kínozzák foglyaikat, akik nem számíthatnak jogi segítségre, és sokszor családjuk sem keresheti fel őket. Egyes embereket másfél évig is őrizetben tartottak – írta jelentésében az AI.

A dokumentum által említett emberek közül 18-an máig a húsziknál raboskodnak, köztük a 21 éves Abdul Ilah Szajlan, akit egy fővárosi kávézóból hurcoltak el tavaly augusztusban. A diákot családja szeme láttára kínozták meg februárban. Szajlant több őr addig ütötte, míg elvesztette eszméletét.

Húszi tisztségviselők májusban azt mondták az AI-nek: sokakat azért vettek őrizetbe, mert GPS-koordinátákat adtak ki a Szaúd-Arábia vezette koalíciónak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »