Megkezdődött az Ünnepi Játékok rendezvénysorozata

Megkezdődött az Ünnepi Játékok rendezvénysorozata

A XXIII. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok ökomenikus istentisztelettel és ünnepi műsorral vette kezdetét szombaton a palicsi Vigadóban. „Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” ‒ így szól a programsorozat idei mottója, amelynek állomásai a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett délvidéki központi ünnepség, a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója, valamint a Durindó és a Gyöngyösbokréta.

Dudás Károly, a rendezvénysorozat főszervezője, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke nyitóbeszédében elmondta, többszörösen különleges pillanatról van szó, hiszen vasárnap népszavazás lesz. Mint mondta, mindenki, aki úgy érzi, hogy ennek a csodálatos kultúrájú és történelmű nemzetnek a része, az vagy már az urnák elé járult, ahogyan tette a délvidéki magyarság a levélszavazatok útján vagy pedig vasárnap teszi meg ezt a szent kötelezettségét.

Szerinte felmerül a kérdés, hogy egy művelődési rendezvényen miért szól politikai kérdésről, de magyarázata szerint inkább sorskérdésről van szó, ugyanis szerinte vasárnap a magyarok sorsa dől el. „Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a délvidéki magyarság választott vezetői megtették kötelességüket és amikor majd eldől a sorsunk nyugodt lélekkel nézhetünk tükörbe, illetve unokáink, gyerekeink szemébe, hiszen mindent megtettünk, hogy gyermekeink sorsa rendben legyen, mindent megtettünk, hogy e csodálatos kultúra megőrződjön” – mondta Dudás.

Hozzátette, a mai nap másik különlegessége, hogy a VMMSZ teljes egészében a szórványra összpontosította rendezvényét, hiszen a szórványban is nagyszerű értékek születnek és ezeket szeretnék most a tömb színe elé tárni, hogy ezáltal is erősödjön a magyarság. „Ebben a szent pillanatban arra van leginkább szükség, hogy közelebb hajoljunk egymáshoz és isteni segítséget kérve erősödjön az egész nemzet” – emelte ki Dudás Károly.

Pirityiné Szabó Judit Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár levelét olvasta fel, aki kiemelte, dalaink táncaink meséink, történeteink, viseleteink a nemzet történetét tükrözik, gazdag kultúránk olyan érték amely megtartja a közösséget. Az államtitkár Széchenyit idézte, aki szerint Magyarország nem volt, hanem lesz és szerinte, ahogyan ő a jövőre összpontosított és azt építette, hasonlóan tesz a vajdasági magyarság is, amikor stratégiát alkot és programokat hoz létre. „Palicson ma újra megerősíthetjük hazaszeretetünket. Magyarország kormánya sok millió hazáját szerető magyarral együtt veletek van” – üzente Potápi Árpád János.

A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok alkotói keretbe foglalja az előttünk álló évadot, amely művészi és erkölcsi erőforrása lehet összetartozásunknak – mondta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Palicson megtartott beszédében. Hangsúlyozta, hogy az idei ünnepi játékoknak két fontos apropója is van: az egyik, hogy megkülönböztetett figyelemmel fordulnak a végek, a szórványközösségek felé, a másik pedig, hogy vasárnap az egész nemzet sorsát és jövőjét befolyásoló népszavazás lesz. „Segítsen ez a rendezvénysorozat abban, hogy a magyar kultúrát, szimbolikus értékeink világát, lényegi jelzőinket méltóképpen ünnepelhessük, azt a megtartó erőt, azt a megtartó erőt, amelynek alapja az egységes nemzeti gondolat, az együttes alkotó tenni akarás, a közös felelősségviselés” ‒ emelte ki az MNT elnöke, hozzátéve, hogy a nyelv és az önazonosság elválaszthatatlan: anyanyelvünk a nemzettudatunk alapja.

„Az egymással összefüggő kérdéseket minden nép felteszi magának. Tudjuk a választ is mi, akik itt vagyunk. Magyarok vagyunk, nagy folyók és vizek mentén, füves pusztákon jöttünk új hazát keresve, megtaláltuk, mert tudtuk, mit és hol keresünk. Feladatunk is van: az isteni iránymutatással megszerzett földet megtöltsük, megműveljük, másoktól különböző gondolat és érzelemvilágunkkal a világot gazdagítsuk. Az ellenséget tartsuk távol” – mondta Hajnal.

Emlékeztetett arra is, hogy az MNT legutóbbi ülésén állást foglalt a népszavazással kapcsolatban, amelyben a vajdasági magyarokat arra buzdítják, hogy vállaljanak szolidaritást nemzettársaikkal, támogassák a magyar kormány erőfeszítéseit és vegyenek részt a népszavazáson. „Nemzetünk sorskérdése, hogyan foglakozunk a szórvánnyal és mint az egységes magyar nemzet tagjai megtesszük-e azt, ami közös feladatunk. Emelkedjünk felül mindennapjainkon és gondolkodjunk el hova tartásunkon anélkül, hogy közben megfeledkeznénk a holnapi nemről – mondta Hajnal.

Az ünnepi műsoron fellépett a Bodor Anikó-díjas bácskertesi Krajcárka énekcsoport, Hevesi Tibor magyarittabéi operaénekes, Szatmári Anna székelykevei mesemondó és a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület néptánccsoportja, elhangzott msgr. Bogdán József papköltő verscsokra, valamint bemutatták a Magyar Szó Szórványlétben című kötetét és a bukovinai székely varrottasokat felölelő kiállítást.

Basity Gréta


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »