Megkezdődött a szocionisták tisztújító kongresszusa

Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.

A szocialisták elnöki tisztségét jelenleg betöltő Tóbiás Józsefnek három kihívója van: Szanyi Tibor EP-képviselő, Molnár Gyula korábbi fővárosi pártelnök és Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes.

A választmányi elnöki tisztségre két jelentkező van, a posztot birtokló Botka László kihívója Hiller István volt pártelnök. Elnökhelyettesnek szintén ketten jelentkeztek: a posztot jelenleg is betöltő, de szívpanaszok miatt kórházban kezelt Gőgös Zoltán, valamint Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettes.

Három alelnököt a posztot most is betöltő két politikus, Lukács Zoltán és Ujhelyi István, valamint Gúr Nándor országgyűlési képviselő és Nemény András, a párt Vas megyei elnöke közül választanak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »