Megkezdődik az orosz csapatkivonás Szíriából

Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.

Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében. “Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta.

“Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.

Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.

Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.

A Kreml tájékoztatása szerint Putyin a döntésről tájékoztatta telefonon Barack Obama amerikai elnököt is, és beszélgetésük “őszinte és tárgyilagos volt”.

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama a beszélgetésben üdvözölte, hogy a február 27-én életbe lépett tűzszüneti megállapodás óta csökkent a harci cselekmények száma Szíriában, de megjegyezte, hogy aláássa a béke érdekében tett erőfeszítéseket az a tény, hogy a szíriai kormányerők folytatják offenzívájukat a mérsékeltebb lázadók ellen is.
Putyin ugyanakkor leszögezte a tévében tett bejelentésében, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezésére nem terjedt ki.

A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek közötti tárgyalások.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »