Megjelentek Szálasi Ferenc 1942 és 1946 közötti naplói

Szálasi Ferenc nyilas politikus 1942 és 1946 között vezetett naplóival folytatódott a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozata.

A források közreadója, Karsai László történész elmondta: a nyilas pártvezér nem cinikus politikus, hanem egy valódi fantaszta volt. “Szálasi egyik leginkább figyelemre méltó tulajdonsága volt, hogy minden olyan információtól, eseménytől sikerült teljesen elzárnia magát, amely nem illeszkedett a hallatlanul optimista világképébe” – fogalmazott Karsai László.

A nyilas pártvezér a háború végjátékában is biztos volt abban, hogy a németek és szövetségeseik megfogják nyerni a második világháborút, hiszen az “igazság” az ő oldalukon van. Ugyanígy rendületlenül hitte, hogy a hungarizmus minden más ideológiánál magasabb rendű, ezért az ő életében, vagy “mártírhalálát” követően, de mindenképpen diadalmaskodni fognak a hungarizmus eszméi.

“Nem akarta látni a valóságot, de nem volt ostoba. Politikusként az adott körülmények között elég sikeres volt. Megszervezte a Horthy-rendszer legnagyobb ellenzéki mozgalmát, ami egy autoriter országban – ahol a választások végkimenetelét a csendőrtollak szavatolták – nem volt könnyű feladat” – mondta el. “Egy körülbelül 200 ezres tömegpártot megszervezni, az 1939-es választásokon 600 ezer szavazatot szerezni, majd végig nyomás alatt tartani a kormányt jobbról, ez nem vall egy ostoba emberre. Nem ostoba, hanem megszállott, fantaszta, szűklátókörű, pontosabban együgyű ember volt. Egy dolgot látott, érzett és tudott: hogy hatalomra kell kerülnie, a nép, az ország és Európa érdekében” – hangsúlyozta a történész.

Megjegyezte azt is: a nyilas pártvezér – aki élete végén egyre komolyabban hasonlította önmagát és szerepét Jézus Krisztuséhoz – több ezres könyvtárral, humorral és öniróniával rendelkező személy volt, akire nagyon komoly, intelligens emberek hallgattak. Szálasi Ferenc naplóiban rengeteg olyan eszmefuttatással szembesülhet az olvasó, amelyek a zsidók “világhatalmáról”, destruktív befolyásáról szólnak. “Meggyőződésem, hogy Szálasi politikai célszerűségből választotta az antiszemitizmust, aztán beletanult és interiorizálta. Pályafutása kezdetén még antiszemita sem volt, de rájött arra, hogy az egy olyan politikai eszköz, amivel felhívhatja magára a figyelmet” – hangsúlyozta Karsai László.

A kutató szerint több tízezer zsidó köszönheti az életét annak, hogy Szálasi számára – nem igazán érthető okokból – fontos volt, hogy a háború utolsó hónapjaiban a semleges országok legitimnek ismerjék el a nyilasok hatalomra kerülését Magyarországon. Ennek elérése érdekében 1944. decemberig Szálasi a korábbi, Sztójay Döme vezette kormányhoz (1944. március 22. – augusztus 28.) képest “opportunista” zsidópolitikát folytatott.

“Szálasit egy megveszekedett antiszemitának, egy ötvenezres tömeggyilkosnak tartom. De a zsidópolitikája mégis a két budapesti gettó létrehozásából, a halálmenetek elindításából, majd 1944. november 21-én történt leállításából is állt. A Sztójay-kormány lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva” – fogalmazott a kutató. Emlékeztetett: Szálasi 1944. október 15-én került hatalomra, Adolf Eichmann, a deportálások egyik fő szervezője már másnap Berlinből Budapestre repült, és követelte a magyar főváros “zsidótlanítását”. Szálasi erre azzal válaszolt, hogy a zsidók dolgozzanak csak a magyar nemzet javára, a zsidómentesítést – amit ő elsősorban kitelepítésként képzelt el – pedig a győztes háború utánra kell halasztani.

“Ez gyökeresen ellenkezett a németek zsidópolitikájával” – mondta el Karsai László, aki szerint október közepén Szálasinak még minden eszköze, lehetősége meg lett volna a 200 ezres budapesti zsidóság deportálására, legyilkoltatására. Ehelyett megszervezte a két gettót, ahol borzalmas körülmények között ugyan, de többségben túl tudták élni a háborút a budapesti zsidók. A történész szerint hamis a kép, amely a Budapesten történteket Adolf Eichmann és Raoul Wallenberg svéd diplomata zsidókért vívott “csatájaként” ábrázolja, mint ahogy azt számos megemlékezés sugallja.

“Egyikük sem volt döntési helyzetben. Döntési helyzetben Szálasi volt. Ha ő azt mondta volna, hogy a németek által kifogásolt nemzetközi védútlevelek nem érvényesek, akkor egyetlen zsidó életét sem tudják megmenteni a diplomaták” – szögezte le. Karsai László becslése szerint a Szálasi-kormány alatt mintegy tízezer zsidót lőhettek a Dunába, és még néhány ezren hallhattak meg a gettókban. Ugyanakkor a Sztójay-kormány idején az auschwitz-birkenaui haláltáborban akár egyetlen nap alatt meggyilkoltak ugyanennyi Magyarországról deportált vidéki zsidót. A történész szerint mindezek fényében érthetetlen, Szálasi miért nem védte magát a népbíróság előtt, amely elítélte a zsidók ellen elkövetett bűneiért is. Naplóbejegyzései alapján talán méltóságon alulinak érezte, hogy azzal védekezzen, zsidópolitikája jobb volt, mint a Sztójay-kormányé.

Ugyanakkor azt feljegyezte, hogy amikor külügyminisztere, Kemény Gábor a bíróság előtt részletesen beszámolt arról, milyen engedményeket tettek a fővárosban dolgozó nemzetközi diplomatáknak a zsidók mentésére, az egyébként üvöltözéstől, bekiabálástól zajos tárgyalóteremben néma csönd uralkodott – mutatott rá Karsai László. Szálasi Ferenc 1942 és 1946 között írt naplóit a kutató előszavával, jegyzetekkel, név- és tárgymutatóval adta közre a Magvető, a több mint 800 oldalas kötet végén ritkán látott felvételeket is tartalmazó képanyag található.

Ugyanakkor azt feljegyezte, hogy amikor külügyminisztere, Kemény Gábor a bíróság előtt részletesen beszámolt arról, milyen engedményeket tettek a fővárosban dolgozó nemzetközi diplomatáknak a zsidók mentésére, az egyébként üvöltözéstől, bekiabálástól zajos tárgyalóteremben néma csönd uralkodott – mutatott rá Karsai László. Szálasi Ferenc 1942 és 1946 között írt naplóit a kutató előszavával, jegyzetekkel, név- és tárgymutatóval adta közre a Magvető, a több mint 800 oldalas kötet végén ritkán látott felvételeket is tartalmazó képanyag található.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »