Mégis kitől kell félnünk?

Rászabadult a pokol Nyugat-Európára. Már senki sincs biztonságban: válogatás nélkül ölnek Párizsban, Brüsszelben, Münchenben, és lehet sorolni a városokat. Tény, hogy a támadások döntő többségénél másod-harmadgenerációs tunéziai, iráni, szíriai, afgán az elkövető – francia, belga, német állampolgár. Akik nem feltétlenül a hagyományos értelemben vett terroristák, hanem mentálisan sérült emberek. Olyanok, akik marékszám szedik a nyugtatókat, isznak, drogoznak, bekerülnek a pszichiátriára, miközben deviáns csoportokhoz, misztikus szektákhoz csatlakoznak. A vallást – esetünkben az iszlámot – félreértelmezik, amiben segítségükre vannak az elvakult fanatikusok, hogy aztán a hitnek gondolt zagyvaságon felbuzdulva öljenek. Válogatás nélkül. Ki baltával, ki teherautóval, ki visszaalakított pisztollyal. Normandiában késsel gyilkolták meg az atyát, akinek mártírhalálát épeszű ember nem bocsáthatja meg. Nem mintha mások erőszakos halála megbocsátható volna.

Európára rászabadult a pokol, és a káosz felé menetelünk politikai vezetőink miatt. Minden merényletet – kövesse el azt akár őrült ámokfutó – előszeretettel varrnak a háború elől menekülők nyakába, összemosva őket a terroristákkal. Könnyebb és a politikai haszonszerzést tekintve jóval hatékonyabb migránsozni, mint humánus megoldásokat találni. Hiszen jogait is sutba dobja az emberek nagy része, ha a biztonsága, sőt az élete a tét. Ám Magyarországon közel sem erről van szó, még akkor sem, ha módszeresen ezt sulykolják belénk.

Ma mindenkit az érdekel a szatócstól az egyetemi tanárig, hogy fenyeget-e bennünket az Iszlám Állam terrorja, igaz-e, hogy a menekülők között megbúvó terroristák veszélyeztetik Magyarországot. Maga az állam ismeri el azonban képviselői által, hogy nincs közvetlen terrorfenyegetettség hazánkban. A terroristáknak nem célterületük Magyarország: annak nincs hírértéke, ha itt támadnak. Annál inkább van, ha Franciaországban, Németországban vagy az unió fővárosában, Brüsszelben gyilkolják halomra az ártatlan és védtelen embereket.

Hazánkban ritka a terrortámadás, huszonkét éve volt utoljára ilyen. 1994-ben egymás után a szegedi Rókus-templom közelében, Budapesten az Országház XIX. kapujánál, majd a Mátyás-templom Halászbástya felőli traktusán lévő ajtónál robbant fel a Jugoszláv Néphadseregben rendszeresített távirányításos tapadóakna. A délszláv háború egyik résztvevője így adott nyomatékot követelésének, hogy ne szállítsunk több fegyvert a térségbe. Előtte 1991. december 23-án a budapesti Ferihegyi úton hajtott végre klasszikus terrortámadást a német Baader–Meinhof terrorszervezet két tagja kivándorló zsidók autóbusza ellen.

Terrortámadásnak napjainkban viszonylag kicsi a valószínűsége. Szakemberekkel beszélgetve, őket idézve mondhatom, nagyobb az esélye annak, hogy pszichés gondokkal küszködő magányos ámokfutó kezd el gyilkolni, mint hogy valaki politikai vagy vallási okokból rendezne vérfürdőt. Főleg Amerikából és Németországból érkeznek hírek iskolai lövöldözésekről, ám ne feledjük, a pécsi egyetemen is volt néhány éve ámokfutás: egy pszichés problémákkal küszködő egyetemista fiú támadt csoporttársaira. Azok is ebbe a körbe tartoznak, akik ilyen-olyan okokból lemészárolták családtagjaikat, majd önmagukkal is végeztek. Az elmúlt öt évben legalább tucatnyi ilyen eset volt, az elkövetők mentális problémái pedig egyértelműek.

Mitől sérülhetnek az emberek mentálisan? Drogtól, alkoholtól, mélyszegénységtől, hogy csak hármat említsek a lehetséges okok közül. Egymillió alkoholistáról beszél Zacher Gábor főorvos, és ez az embertömeg segítségre szorul – az orvosi ellátáson túl társadalmi és anyagi segítségre, aminek feltételeit a politikának kell(ene) biztosítania. Ám politikusainknak még azokra sincs figyelmük, akik nyilvánvalóan két lábon járó időzített bombák. Szakemberek szerint a mentálisan problémás tömegből bármikor kikerülhet egy ámokfutó, akiket azonban szinte lehetetlen előre megtalálni.

Szólnunk kell arról is, hogy a hétköznapi életben már tapasztalhatók a kormányzati propaganda hatásai. Ez alól e sorok írója sem kivétel. Muszlim fejkendős asszonyokat pillantottam meg a hét végén a Normafánál, akik gyermekeikkel múlatták az időt. Láttukra összeszűkült a gyomrom, és önkéntelenül gyanús jeleket kezdtem keresni, például hogy lehet-e rajtuk robbanóöv. Pedig az asszonyok és gyerekeik vélhetően egy diplomata hozzátartozói voltak, akiktől nem kell félni.

Ötvenezer muszlim vallású ember él hazánkban, és nincs jele, hogy radikalizálódnának. Sőt, egybehangzóan ítélik el az iszlám nevében elkövetett szörnyűségeket. Ám az a veszély fennáll, mondják a szakértők, hogy a gyűlöletkampány ellenreakciókat vált ki: önkontrolljukat vesztett honfitársaink radikalizálódva rátámadhatnak az „idegenekre”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »