Megint jönnek, hőbörögnek

Megint jönnek, hőbörögnek

A népszavazás ellen felhozott jogi érvek egytől egyig cáfolhatók.

Mert hőbörögni jó. Amolyan szocialista dolog. Ülni otthon az asszonyverő atlétatrikóban, nézni az RTL-es esti híradót, és jól szidni „azorbánt”, meg ezt a fránya népszavazást. Kétségbeesett sajtótájékoztatókat tartani, az ipari kameráknak is elmondani, hogy ennek semmi értelme, és különben is, ezzel kilépünk az EU-ból, kampányolni nem is lehetne, és persze az egész illegitim, mert a külföldön élő magyarok nem szavazhatnak levélben. Érezni az érzést, hogy a kormánypártok megint túljártak a Bitó-szalonos értelmiségi baloldal eszén. Érezni a tehetetlenséget, hogy hiába minden sajtótájékoztató, hiába a folyamatos fasisztázás, csak nem megy a dolog, a támogatottság beragadt, még a Jobbik is beelőz – és még megeshet, hogy a népszavazás is érvényes lesz. Akkor pedig nagy a gáz. Egy világértelmezés fog újra összeomlani – megint.

Az összeomlástól való páni félelem pedig kezd elterebélyesedni: érzik, mi több, tudják, hogy politikai innovációs képességük a nulla felé konvergál. Hogy 2010 (2006 ősze) óta csak reagálni tudnak az eseményekre: saját ötlet nincs, zsinórban bukták az elmúlt nyolc országos szavazást, ami baloldali téma volt, azt meg a Fidesz lenyúlta (rezsicsökkentés, minimálbér-emelés, közmunka). Láthatóan és érzékelhetően a baloldalnak nincs narratívája az országról: vannak persze percsikerek, egy-egy korrupciógyanús ügy kipattanása, gikszerek a megyei autópályamatrica-rendszer vagy az online pénztárgépek bevezetése kapcsán és a többi.

De a – nevezzük így – „Fidesz-Magyarország” sztorijával szemben nincs ütésálló baloldali kerettörténet, hogy milyen Magyarországot szeretnének. És ez iszonyatosan frusztráló lehet, pláne úgy, hogy olybá tűnik, Orbán nemcsak a magyar néplélek pendüléseire érzett rá jól, amikor úgy másfél évvel ezelőtt politikája középpontjába a migránsügyet állította, hanem az összeurópai történések kapcsán is jó ütemérzékkel lép. Hisz valljuk meg: nagyon régen volt utoljára, mikor komoly, egész Európát érintő kérdésekben figyeltek volna egy magyar miniszterelnökre.

A baloldalt már-már őrületbe hajszoló frusztráció másik oka, hogy míg magát tételezi az „értelmiség”, „az ész”, egyszóval az intellektualitás letéteményesének, közben jobboldali ellenfeleit ostobának, provinciálisnak állítja be. Csakhogy szembejön a valóság. Magát érzi felkenve, hogy elmondja, mi a jó a népnek és mi nem – majd amikor ebből az úgynevezett nép nem kér, akkor kiderül, hogy mindenki hülye, csak ők a helikopterek. Nem csoda hát, hogy a miniszterelnök általában egy – vagy két – lépéssel ellenzéke előtt jár: témákat, ügyeket állít a középpontba, amiről a baloldalnak először halvány lila gőze sincs, hogy mit mondjon, menet közben találják ki a választ, mely az esetek többségében összevisszaságot és a sorok rendezetlenségének képzetét sugallja a kívülállónak.

Így volt ez a kényszer-betelepítéssel összefüggő népszavazással is: mikor már úgy tűnt, hogy a különböző intézkedések, menekültügyi szigorítások és a határzár felemelése után nem lehet hova előremenni, a kormány februárban népszavazást kezdeményezett. Az ellenzék köpni-nyelni nem tudott, s detektálva a lakosság túlnyomó többségében meglévő érzéseket, a konkrét kérdésre választ nem adva igyekezett „ügyeket” kreálni: hogy maga a népszavazási kezdeményezés nem jogszerű, ilyenben nem is lehetne referendumot kiírni, hiszen a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, mi több, nem is egyértelmű.

Szóval egy magától értetődően politikai ügyre nem mertek, nem tudtak világos politikai választ adni, hanem jogi-technikai eszközökkel próbálták azt ellehetetleníteni: a Nemzeti Választási Bizottság kérdést hitelesítő döntését megtámadták a Kúrián, a Kúria döntését az Alkotmánybíróságon, majd az Országgyűlés népszavazást elrendelő döntését újra az Alkotmánybíróságon – és így tovább.

Persze kiderült, hogy a népszavazási kérdés eldöntése természetesen az Országgyűlésre tartozik – hiszen EU-s csatlakozásunkkor kényszer-betelepítésre nem adtunk felhatalmazást. Persze kiderült, hogy a kérdés egyértelmű, hiszen az mindenki számára jól értelmezhető: akarja-e vagy sem, hogy az unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? És időközben arra is fény derült, hogy az Alkotmánybíróság évtizedes gyakorlata alapján az uniós jog nem számít nemzetközi jognak – tehát arról lehet népszavazást tartani.

Ezen aprócska bökkenőkön persze nem akadt fenn a világmegváltó baloldal – kit érdekel, mit mond a Kúria vagy az Alkotmánybíróság, hiszen 2010 óta már antidemokratikus intézmények?! Most újabb „szakmai” érveket találtak ki: ezek egyrészről arra épülnek, hogy a népszavazás valójában az EU-ból történő kilépésünkről szól (?), másrészről pedig már előre tételezik, hogy maga a kampány, illetve a népszavazási eljárás is illegitim – ergo az eredménye is az lesz.

Csakhogy a fagyi itt is visszanyal. Egyrészről a népszavazás természetesen nem EU-tagságunkról szól, hanem arról, hogy kellő felhatalmazással az Országgyűlés olyan döntést alkothasson, mellyel megakadályozhatja bármilyen, jövőbeni EU-s kényszer-betelepítésről szóló döntés belső, magyar jog szerinti végrehajtását. Az uniós jogra tehát hatással nem lehet – a magyarra annál inkább, de a tagsághoz semmi köze. Hozzáteszem, a hatályos alkotmánybírósági értelmezés szerint a kilépésről valóban nem lehetne népszavazást tartani.

A másik ütős érv, hogy a jelenleg futó kampány nemcsak morálisan vállalhatatlan, de „a Fidesz alkotta szabályokkal is szembemegy”, mert a kampányidőszak csak a szavazást megelőző 50. napon, tehát augusztus 13-án kezdődik. És ilyenkor persze hőbörögnek, akiknek hőbörögniük kell, hogy nahát! De van egy bibi, amit láthatóan senki nem hajlandó tudomásul venni: politikai reklámot valóban csak kampányidőszakban lehet közzétenni, egy kivétellel.

Ez a kivétel pedig a már elrendelt népszavazás esete. Az elrendeléstől, tehát május 10-től kezdődően aki csak akar, tehet közzé tévében, rádióban politikai reklámot. Mi több, kampányidőszakon kívül társadalmi célú reklámot és politikai hirdetést is bárki bármikor megrendelhet és közölhet. Szóval a kormányzati kampány jogszerű.

A manapság felbukkanó harmadik érv, hogy a külföldön élők nem szavazhatnak levélben, mint a „Fidesz által beszervezett” határon túli magyarok – azonban ez ügyben is rossz hírem van: a hatályos szabályozást nemcsak az Alkotmánybíróság, de az Emberi Jogok Európai Bírósága is rendben lévőnek találta, mivel a megkülönböztetés egy objektív ismérven – lakcímen vagy annak hiányán – alapul. Hát így állunk most.

Természetesen nem kell félnünk, az elkövetkező hetekben baloldali ellenzéki pártok és különféle „civil” szervezetek még számos, jogi érvnek tűnő tárgyat fognak előrántani a sufniból, dupla tüdővel erednek majd a „jogsértések” nyomába és maximum fokozaton fogják pörgetni a bullshit-generátort. Ne feledjük ezért hát Csurka István régi, általam sokszor emlegetett mondását: „a szakmaiság bolsevista trükk”.

Szánthó Miklós

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »